Ősgnájsz,
Ősgnájsz, a föld őskori képződményeinek (l. Őskor) régebb szisztémája, legrégibb szediment rétegcsoportja a földnek, melynek képződéséről és településéről egyáltalán tudomásunk van. Igy nevezve, mert anyaga legfőképen gnájsz. Más szintén hsznált neve laurentian szisztéma, mert a Szt. Lőrinc folyó vidékén (É.-Amerika) tanulmányozták legelőször tüzetesebben. Az Ö. a legrégibb rétegcsoport lévén, természetesen csakis a föld legelső megmerevedési kérgére települhet, azzal alighanem a legszorosabban összeolvadt, mig ő maga mintegy alapul szolgál az összes szediment kőzeteknek, mert ezek az Ő.-ra telepedtek. Felette találni leggyakrabban képződményeket, nevezetesen szilur-, kőszén- s még sokkal fiatalabb szisztémabeli rétegeket. A gnájsznak szerkezete és összetétele helyenként megváltozik és részint csillámpalává, részint pedig ránittá, illetőleg gránitos kőzetekké lesz. A gnájszon kivül szerepel még mint e szisztéma kőzete: amfibolit, kristályos mészkő, dolomit, quarcit, szerpentin, mágnesvaskő és több kevesebb grafit. Az Ő. szisztéma kristályos mészkövének egyes fészkeiben találtak Kanadában, Skóciában és Bajorországban egyközösen hullámos, szabálytalanul koncentrikus, kristályos mészkővel váltakozó szerpentinszalagokat és sávokat, melyek némiképen emlékeztetnek valamiféle igen alsó rendü állati maradványokra. Ezeket tartották Carpenter és Dawson a legelső állati maradványoknak, óriási foraminiferáknak, a hiressé vált Eozoon canadense-nek, melynek egész irodalma támadt, mig végre megállapították, hogy az nem is szerves eredetü, hanem szerpentinszalagok, sávok okozta rajzok. Az egész földön mindenütt megvan és pedig mindig egyforma kiképződésben. Európában leghatalmasabban Skandináviában és Finnországban fejlődött ki.
