Panegirikus
Panegirikus (gör.), a görögöknél ünnepies gyülekezetek (panegyris) alkalmával tartani szokott beszéd, melynek az ünnep alkalmiságán kivül közvetlen gyakorlati célja nem volt, hanem a fölvett eszme jelentőségével és az előadás ékességével törekedett a hallgatóság tetszését megnyerni; dicsőítette az ősök jeles tetteit, s buzdította az utódokat azok utánzására. A ránk maradt e nemü beszédek köz leghiresebbek Isokrates Panegyrikosa és a Panathenaikos és Perikles halotti beszéde (melyben Athén nagyságát dicsőíti). Később egyes élő vagy holt személyek felett tartott dicsbeszéddé váltak a P.-ok Rómában, hol különösen a császárok korában űzték. E nemben legjelesebb P. az, melyet az ifjabb Plinius Trajanus császárhoz intézett. Vannak még P.-ok Lymmachustól, Antoniustól és Ennodiustól. Költői P.-ok is nagy számmal vannak a római irodalomban, a császárok korából, igy Tibullustól Messalára (Kr. e. 31) stb. A modern szónoklatban sokat hasonlítanak a P.-hoz az éloge-ok, emlék-, üdvözlő, búcsuzó és egyéb alkalmi beszédek. P. általában tulhajtott dicsérő beszédet jelent.
