Pozsonyi vértörvényszék.
Pozsonyi vértörvényszék. Mikor Wesselényi összeesküvésének elnyomása után Ampringen Gáspár 1673. febr. havában Magyarország kormányzója lett, az osztrákok a legkegyetlenebb módon kezdtek eljárni a felkelésben gyanusítottak ellen. Szelepcsényi érseket, aki eleintén tiltakozott a törvénytelen állapot ellen, azzal nyerték meg, hogy reá bizták a protestánsok megtérítését. Ez 1673 aug. 23. körlevelet intézett az összes felvidéki protestáns papokhoz és tanítókhoz, melyben őket Majláth Miklós koronaügyésznek ama vádja alapján, hogy fő részük volt az 1669-iki összeesküvésben, a pozsonyi kir. helytartósági törvényszék elé idézte. Továbbá azzal vádolták őket, hogy a katolikus hitet gyalázzák, a szenteket és Szűz Máriát gúnyolják, a katolikus papokat pedig megölik. A megjelent 33 lelkészre hamarosan kimondták a halálos itélete, amelyet a király kegyelme oda változtatott, hogy vagy örökre kiköltözködnek az országból, vagy itt maradásuk esetében irásban kötelezik magukat, hogy lemondanak a papi, tanítói tisztről és legjobb erejük szerint támogatni fogják a kormányt a lázadókkal szemben. A megrémült bányavárosoknak, melyek követség útján kérték a királytól a lelkészválasztásra való engedélyt, Szelepcsényi azt válaszolta, hogy kérelmük felett az 1674 máj. 5. tartandó pozsonyi törvényszék fog dönteni. Szelepcsényi ismét felszólította a protestáns papokat és tanítókat, hogy jelenjenek meg, mire sokan Erdélybe, Török- és Németországba menekültek. Háromszázan mégis eljöttek, kik közül 236 aláirta az előbb említett kötelezvényt, a többieket börtönbe vetették vagy gályarabságba küldték Triastbe és Nápolyba. Az utóbbiakat Ruyter (l. o.) közbenjárására szabadon bocsátották.
