Raetia,

Full text search

Raetia, gyakrabban, de helytelenül Rhaetia is, ókori tartomány, a Duna mentén a legnyugatibb. Határai voltak: É-on Vindelicia (mely egyébként a Kr. u. I. sz. végén egyesült vele); K-en a venetek földje és Noricum (a mai Graubünden, Tirol és Lombardiának egy része); D-en az Alpoknak a Mons Adulától (Szt.-Gotthard) a Mons Ocráig (Terglou) terjedő része; Ny-on a helvétek földje Galliában. Az imént említett határhegységen kivül a róla elnevezett R.-i hegyek fordultak elő területén, melyek az egész tartományt beágazták. Folyói voltak: az Aenus (Inn), az Athesis (Etsch) és a Padusnak az Alpesek hómezőiről fakadó következő mellékfolyói; Ticinus, Addua, Sarius, Ollius, Mincius. Az ország, bár földmívelése sem volt megvetendő, mégis inkább bortermeléséről s baromtenyésztéséről volt ismeretes. Lakosai (raetek a kelta rait = hegylakó névről) kétféle törzsüek voltak: kelták és nem kelták. Az utóbbiak közül említendők az euganeok (Patavium és Verona közt), a lepontiak (a Szt.-Gotthárd D-i lejtőjén), a camunok és triumpilinok. Ezekben maradt meg az etruszkokkal rokon őslakosság, amely azonban már a római hódoltságot megelőzőleg jóformán eltünt a bevándorolt keltákban. Kiválóbb kelta törzsek voltak: amesiátok, vennonok, sarunetes, brixentes, genauni és tridentini. Városaik közül első helyen állott Tridentum (a mostani Trient), továbbá említendők: Curia (Chur), Clavenna (Chiavenna) és Bauzanum (Botzen).

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť