Tutsek

Full text search

Tutsek Anna, irónő, szül. Kolozsvárt 1869. Szülei házánál és vezetésük alatt tanult tanároktól. Már gyermekkorában kezdett irogatni és még nem volt 14 éves, mikor első rajza megjelent a Fővárosi Lapokban, melynek azóta állandó munkatársa volt, amig Vadnai szerkesztette. Irt azonkivül az összes fővárosi lapokba s egy ideig németül is több dolgozatot a Pester Lloydba. Későn érkezett c. elbeszélését a Kisfaludy-társaságban mutatták be. Kedveltségét egyszerübb problémáinak hol érzelmes, hol humoros, de rendszerint tiszta és költői felfogásával s előadásának természetes kedvességével alapította meg; erősebb a rajzban és novellában, mint a hosszabb kompoziciókban, főleg a női lélek rajzához ért. Önálló munkái: Elbeszélések és rajzok (Kolozsvár 1887); Az Ilva folyó partján (Budapest 1891); A fenyvesek körül (1893); Viola története (regény, 1895). 1894-ben alapította a Magyar Lányok címü, az első ily irányu lapot fiatal lányok számára, mely azóta szépen virágzik és a serdülő fiatalság jellembeli fejlődésére jótékony hatással van.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť