Újévi szokások.

Full text search

Újévi szokások. Az év kezdetét, amely különféle népeknél és korokban más-más időpontra esett, ma már az egész kereszténység január 1-jétől számítja, ebben a rómaiak későbbi szokását követvén, akik régebben tavasz elejétől (márc. 1-én) számították. A legáltalánosabb elterjedésü U. egyike az újévnapi ajándékozás és üdvözés is római eredetü. Ez alapjában véve polgári és hivatalos jellegü ünnep a kereszténység megszilárdulása korában egyházivá is lett az által, hogy Krisztus születésének dec. 25-ére tétele óta ehhez képest ez ünnep nyolcadára, vagyis jan. 1-jére, a Megváltó körülmetéltetésének (Circumcisio Domini) ünnepe került. (Ez ünnep latin nevének cisio vége él a magyar népies Csizió-naptár elnevezésében.) Egy másik nagyon elterjedt népszokás szláv réven hozzánk is átszármazott neve, a koledálás v. koleda-járás is a római újév calendae (tulajdonkép Cal. Januarii) nevének emlékét őrzi (l. Házszentelés). Az U. legtöbbje különben is a karácsonyi szokásokkal (l. o.) egy körbe tartozik s jobbára a sorsvetés (l. o.) babonája körül forog. V. ö. Schade O., Klopfan, ein Beitrag zur Geschichte der Neujahrsfeier (Hannover 1855).

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť