Vakf,
Vakf, törökös ejtéssel vakuf, többes számban aukáf, törökösen evkáf (arab) a. m. megállapítás, a moszlim Keleten bizonyos nyilvános, leginkább egyházi, meg a velük kapcsolatos közoktatási, közjótékonysági stb. célokra lekötött ingatlan jószág, mely e lekötés által a forgalomból ki van véve. Kétféle vakf van: Vakf ser'í (vallástörvény szerinti vakf) az uralkodók vagy magánsoktól az egyház és céljai javára adományozott jószágok, melyeknek jövedelme mecsetek, iskolák, jótékony intézetek, fürdőházak, közkutak stb. fentartására szolgál. Azonkivül van vakf'ádí (szokásjogon alapuló vakf), mely abból áll, hogy a magánember azért, hogy birtokát elkobzástól és egyéb zaklatástól megóvja, forma szerint vakfnak nyilvánítja, ugy hogy becsértéke 10-15 százalékának valamely közintézet nevére szóló befizetése mellett, ezentúl még némi évi járadékot is szolgáltat utána, de e mellett a jövedelem hátra levő része fölött korlátlanul rendelkezik. E vakf-fikció régibb időben sűrüen vették igénybe, ugy hogy az ingatlanok nagy része vakffá változott, ami nagy nemzetgazdasági hátrányokkal járt. A vakfok ügyét, melyben idővel sok viszaélés harapódzott el, 1835. Mahmud szultán kezdte reformálni és rendezni; tovább ment Mohammed Ali egyiptomi alkirály, ki a vakf-jószágok nagy részét államosította és a belőlök fentartott intézeteket állami kezelés alá vette és állami dotációval látta el. A mohammedán reformmozgalom állandóan a vakf-ügy modern szabályozását is egyik céljául tűzi ki. A vakfok kezelését és igazgatását a mohammedán államokban külön minisztérium látja el. Észak-Afrikában a vakfot halász-nak (lekötött jószág) nevezik. A vakf-törvény a mohammedán kánonjog egy fontos részét teszi.
