Vas Gereben,
Vas Gereben, iró, családi néven Radákovits József, szül. Fürgeden (Tolna) 1823 ápr. 7., megh. Bécsben 1868 jan. 26. Atyja Radankovics Mihály Batthány hercegnek előbb huszárja, később ispánja volt. Maga a gazdaság körül lévén elfoglalva, az eleven véralkatu fiu mindenféle pajkosságra rákapott. Iskoláit a VI. osztályig Veszprémben járta, onnan 1838. Pécsre ment, hogy anyja kivánságához képest papnövendék legyen; de erre nem került a sor, mert dévaj társaságba keveredvén, 1840 febr. 26. a filozofiai osztályból kizárták. Atyja ekkor a gazdasági pályára adta, s gyakornokoskodott is pár évig, de mivel dölyfös tiszttartóját versben és prózában csúfolta, meg kellett válnia az uradalmi szolgálattól (1842 ápr. 1-én), sőt atyját is nyugdíjazták, akinek költekezéseivel is nagy kárt okozott. Önváddal eltelve, neki indult az életnek; jogásznak akart menni Győrbe, de arra az évre már elkésett. Ekkor Pápára tért, ahol irnokoskodott és csekély díjért izraelita fiukat tanított; bejárt a főiskolára is mint benevolus auditor. Egy évi nyomorgás után megismerkedvén egy Radákovits Bódog nevü gazdasági gyakornokkal, annak a bizonyítványait megszerezvén, beiratkozott Győrben jogásznak, s a püspöki konviktusban kapott ebédet. Itt csakugyan el is végezte a jogot s alkalmat nyert tehetségei kifejlesztésére. Részt vett az ifjuság társadalmi szereplésében, s bár a legszegényebb, de legnépszerübb jogász is volt, víg kedélye és sziporkázó szellemessége miatt. Erős élceiért és tréfáiért itt kapta a V. csúfnevet, melyet később irói nevéül használt. Atádi barátjával az ifjuság kebelében önképző társaságot alapított s egy Kétgarasos Tár c. irott lapot adott ki, mely csípős tréfáiért nagy elterjedésnek örvendett. A győri nevezetességek nagy jövőt jósoltak neki, többek közt Kovács Pál (l. o.) az iró, ki egyébként nagy hatással volt V.-re. A jogi tanfolyam végeztével hazautazott Egerszegre, hol atyja időközben kasznári állást nyert. Ezután joggyakornok lett Esterházy herceg főügyésznél Sopronban. 1846. jurátus Pesten. Már ekkor Frankenburgot is mintaképéül választotta, pesti lapokba is irt, s Pozsonyba az országgyülés alkalmával mint nagyreményü fiatal iró ment fel. Ez év végén Vahot Imre meghivta a Pesti Divatlaphoz; e lapba és az Életképekbe novellákat és szatirikus rajzokat irt, a Jelenkorba újdonságokat; eredeti ötletei s népies zamatu tolla kedveltté tették s a népszerüség kissé el is kapatta. Ekkor adta ki az Életképek és Darázsfészek címü humorisztikai gyüjteményt. Ügyvédi vizsgálatot tevén, 1847. oklevelet nyert, amelyben a Bódog keresztnév mellőzve van, az ő József keresztneve szerepel és vezetékneve Radákovitsnak volt irva. Ez év végén Győrbe ment és ott ügyvédkedett; 1848. azonban a Népbarát c. népies lap szerkesztésével bizta meg a kormány, miután kevéssel azelőtt Öreg ABC vén emberek számára c. röpiratot adott ki, melyet a minisztérium terjesztett mindenfelé. A lap utolsó száma 1849 jun. 30. jelent meg. V.-t a kormány sokszor titkos politikai megbizásokban is használta. Világos után túl a Dunán bujdosott 10 hónapig. Végre a sok hányódásba belefáradva, jelentkezett Pesten, ahol elfogták. Ez oly hatással volt nejére, hogy nemsokára meghalt. V. kiszabadult ugyan, de az ügyvédi pályáról letiltották. Ekkor választotta végleges életpályául az irodalmat. Sok rajzot, népies életképet, anekdotát irt az akkori lapokba, melyek eredeti alakjaikkal és tősgyökeres magyar nyelvökkel általános tetszést arattak. Általán az 50-es években élte virágkorát amikor Jókai után a legnépszerübb elbeszélők közé tartozott. Műveit mint V. G. álnév alatt adta ki. Parlagi képek (Pest 1851), A falu könyve (1852) c. kötetekkel kezdte irói pályája újabb szakaszát. Hogy zilált anyagi helyzetén javítson, egy népies folyóiratot indított meg 1853., a Falusi Estéket, melynek 4000 előfizetője jelentkezett, azonban V. rosszul szerkesztette lapját, cikkeinek komázó hangja sem tetszett, a közönség elfordult tőle s a 6-ik füzettel megszakadt a vállalat. Szerencsésebb volt önálló (szatirikus és szépirodalmi) munkáival. Ilyenek voltak: Tormagyökerek (1855); Nevessünk (adomák, 1855); No még egyet nevessünk (1856); Ne búsulj (novellagyüjtemény, 2 kötet, 1856); A régi jó idők (3 köt., 1855); A nemzet napszámosai (regény, 3 köt., 1857); Egy alispán (regény, 3 köt., 1858); Nagy idők, nagy emberek (regény, 3 köt., 1856); Régi képek (2 köt., 1856); A pörös atyafiak (regény, 2 köt., 1860); Életunt ember (2 köt., 1864). Ezek közül több a Hartlebentől kiadott Magyar eredeti regénytárban jelent meg, valamint későbbi művei is: Garasos aristokratia (1865); Dixi (korrajz, 2 kötet, 1865); Jurátus élet (1866). Ezenkivül irta: a II. József császár kora Magyarországon címü korrajzot is (3 kötet, Pest 1867). Általán korrajzaival ért el legtöbb hatást még mindig epikus hajlamu közönségünknél. Számos képes naptárt is szerkesztett (Peleskei nótárius, Kis és nagy tárca-naptár, Tárcanaptár, Kis harangozó naptár stb.). E műveiből V.-nek szép jövedelme volt, mindazáltal folyton anyagi zavarokkal küzdött. 1858. a Kétgarasos Újságot és 1859. a Képes Újságot indította meg; ezek is jól jövedelmeztek, de csakhamar elhanyagolta őket. Már a 60-as években hanyatlott. A régi siker emlékével még egyszer megindított egy Népbarát címü folyóiratot 1861., mely 1866-ig tengődött. Lauffer pesti könyvárus megbizásából irta a Községi tanácsadó községi előljárók, jegyzők és ügyködők számára címü kézikönyvét (Pest 1864). Emich Gusztáv 1864-ben elkezdte kiadni műveit népies kiadásban V. munkái címen, melyből 1866-ig 18 kötet jelent meg. V. számos bécsi lapnak is levelezője volt. 1868 elején Bécsbe utazott, hogy a delegációk tárgyalásairól tudósításokat küldjön a budapesti lapoknak. Ott egy gyógyszertárba betérve, hogy rendes szokása szerint pezsgőport igyék, hirtelen összerogyott és meghalt. A bécsi Concordia irói egyesület, melynek tagja volt, temettette el a währingi temetőben, Bécs mellett. Újabban ismét kiadták műveit: V. G. összes munkái. Sajtó lá rendezték: Váli Béla és Sziklay János (Budapest 1886). V. ö. Váli Béla, V. G. Radákovits József élete és munkái (Budapest 1883).
