Watteau
Watteau (ejtsd: vató) Antal, francia festő, szül. Valenciennesben 1684 okt., megh. Nogent-sur-Marneban 1721 jul. 18. Eleinte szülővárosában egy Gérin nevü középszerü festőnél tanult. 1702 körül Párisban került és ott kezdetben egy szinházi díszletfestőnél dolgozott, azután egy szentképkereskedő számára készített képeket, végre tanítványa lett Claude Gillotnak, aki a helyes útra terelte. Másik mestere, Claude Andran révén, aki a párisi Luxembourg-palota felügyelője volt, hozzáfért Rubens hires festményeihez, melyeket buzgón tanulmányozott. 1709. a párisi akadémián második díjat nyervén, néhány évre szülővárosába vonult vissza, de 1711. ismét Párisban találjuk, hol 1712. az akadémia tagja lett, bár székfoglaló képét csak 1717. készítette el. Utolsó éveit folytonos túlfeszített munka között töltötte; 1720. rövid ideig Londonban tartózkodott, majd Páris környékén, a vidéken keresett enyhülést tüdőbajának, mely fiatal korában vetett véget életének. W. művészete eredeti és önálló, de fejlődésére nagy befolyást gyakoroltak a régi mesterek művei. Első képei: A szavojard fiu (Szt.-Pétervár, Ermitage) és Az igazi vígság (csak Famar metszetében maradt fönn) még egészen a realista flamand festők, különösen Teniers tanítványa gyanánt mutatják be, majd tájképeket festett (p. egy tájképe Friedrichskron kastélyban Potsdam mellett), második valenciennesi tartózkodása alkalmával pedig az ottani háborus idők befolyása alatt katonaképek (Katonák vonulása, Páris, Rothschild Ödön báró képtárában) festésével próbálkozott meg. Kifejlődött művészetét azonban csak ama képeiben látjuk, melyekben mint az élet, a szerelem, a jó kedv és a szép természet dicsóítője lép föl, hasonlóan mint Rubens az ő «szerelem kertjei»-ben. Könnyed ecsete alatt a mindennapi élet ünnepi játékká alakul, a furcsaságok bájos különcségekké válnak. Műveit az utána következő klasszicista ízlésü kor megvetette és sokszor megsemmisítette, ugy hogy nagy részüket csak kora rézmetszőinek (Audran, Aveline, Boucher, Caylus, Cochin, Huquier, Lannessau, Scotin, Thomassin stb.) műveiből ismerjük. A fönnmaradtak közül a romlástól legtöbbet megmentett Nagy Frigyes, aki W. művészetének szenvedélyes kedvelője volt. A legkiválóbbak: A pásztori élet örömei (Chantilly); A ballépés (Páris, Louvre); Jupiter és Antiope (u. o.); Zavartalan szerelem, Szerelmi oktatás, Hangverseny (berlini királyi palota); La Finette (Louvre); a Kythera szigetére való távozást ábrázoló hires, költői és festői szépségü képe (1717, Louvre), melynek talán még szebb ismétlése a berlini királyi palotában van; az u. n. Gersaint képkereskedő cégtálája (u. o.) legérdekesebb képeinek egyike; a Tánc bájos gyermekképe (u. o.); Gilles, Társaság a parkban (Louvre); két szerelmi ünnepélyt ábrázoló kép a drezdai képtárban; két Szinészek szerelmi ünnepélye, A reggeli (berlini muzeum); Menuette (Szt.-Pétervár, Ermitage); Falusi lakodalom (madridi muzeum); Bál (Dulwich College, London mellett) és számos képe az angol magángyüjteményekben. Tanitványai közül Laucret és Pater válnak ki.
