Wettern

Full text search

Wettern (Wetter-, Vetter-tó), a Wener után Svédország legnagyobb tava, amelytől K-re fekszik; hosszusága 132, szélessége 20-31 km., területe, beleszámítva a 39 km2 területü szigeteket is, 1938 km2. K-en és Ny-on hegyláncok fogják körül, amiért partjai romantikusan szépek; öbleinek száma azonban kevés. Egyetlen jelentékenyebb szigete van, a termékeny Wisingsö, amely a középkorban többször volt királyi székhely, későbben pedig a Brahe-családnak grófsága. A tó vize sötétkék, nagyon tiszta és igen hideg; legnagyobb mélysége 125 m. Különösen érdekes e tó, hogy vize hirtelen emelkedik és éppen úgy esik; az emelkedés gyakran a legnagyobb szárazságban, az esés pedig esős időkben következik be. Hasonlóképen érdekesek az áramlatai (Strömfall), ugy a felszinen, mint a mélységben, amelyek sokszor az uralkodó széllel ellentétes irányt követnek és azt némely napon 20, sőt 30-szor is változtatják; e körülmény a hajózást nehezíti. A folyók, amelyek belétorkollnak, jelentéktelenek; legfontosabb lefolyása a Motala Ström (l. o.) és a Göta-csatorna, amely a Keleti-tengerrel és a Kattegattal köti össze. Partjain 6 város és Karlsborg vára épült. K-i partján van a tó felé meredeken eső és igen szép kilátást nyujtó, 263 m. magas Omberg.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť