Zászlóalj

Full text search

Zászlóalj (franc. bataillon, olasz, battaglione), több század gyalogságból álló osztályok (csapattestek). A XVI. és XVII. sz.-ban a Z. 3-4000 emberből állott és 15-20 századba tagozódott. Ezek 59 egymás mögött álló sorban voltak rendezve, 51 emberrel arcban, dárdások a közepén három sor lőfegyverrel ellátott emberektől (Musketiere) körülvéve; a többi «muskétást» kis négyszögekben, a négy szögtelen felállítva csatárkép használták (enfants perdus). Az ágyuk folyton növekvő hatása kevésbbé mély felállítást követelt, minek folytán az előbbi tömegből több Z.-ból álló ezred lett. Az erős 10 századból álló lovasezredeket is két Z.-ba osztották. Ma a Z. körülbelül 1000 emberből áll s mint harcászati egység szerepel, azaz a legkisebb, harcban önállóan fellépő gyalog csapat, rendesen egy ezrednek része (2-4 Z.), kisebb hadseregekben s egyes csapatnemeknél mint önálló Z.-ak is. Az azelőtt különféle nagyságu és beosztásu Z. most a legtöbb hadseregben e tekintetben majdnem egyenlő. Poroszország volt az első, aki a Z.-at négy századba (háboruban 1000 ember) osztotta be. Ausztria-Magyarország 1886-ig a Z.-nak, mely 1200 embert számlált, 6 százada volt, Oroszországban 5, Franciaországban 6. Ezek is követték az utolsó nagy háboruk után Poroszország példáját. A Z.-akban a katonák majdnem mindenütt két sorban állanak. A Z.-nak parancsnoka rendesen őrnagy, önálló Z.-nál alezredes v. ezredes.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť