Zeiditák,

Full text search

Zeiditák, a mohammedánok siita felekezetének egy ága. 740-ben az 'alida-párt egy része Zeidet, Huszein (l. o.) unokáját, a siiták (l. o.) negyedik imámjának Zein al-'Ábidinnak fiát, ismerték el imámnak és érdekében az omajjád uralom ellen fellázadtak, amiért Zeid 740. halállal lakolt. A meggyilkolt imám hivei nemzedékről nemzedékre egyenes leszármazóira vitték át az imámi méltóságot. Az idriszidák (l. o.) dinasztiája ily zeidita imámtól alapíttatott. A Z. 1197. Dél-Arábiában önálló államot alakítottak; a még most is Szana'ában uralkodó imámok Z. A Z. most leginkább Nyugat- és Dél-Arábiában vannak elterjedve. Tanaik a többi siitáknál sokkal mérsékeltebbek. A legitim imámságot nem korlátolják annyira, mint a közönséges siiták; a khalifátus alakulását Mohammed közvetlen utódai alatt mint bevégzett tényt elismerik és nem illetik amazok emlékét megvetéssel és gyalázással. Egyebekben sem osztoznak a többi siiták fanatikus nézeteiben és gyakorlatában. A Z.-nak nagy teologiai irodalma van, mely csak azóta vált hozzáférhetővé, hogy Glaser Eudárd délarábiai utazásaiból számos a Z. körében keletkezett kézirati munkát hozott Európába; e kéziratokat legnagyobb részt a berlini, részben a bécsi könyvtár szerezte meg.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť