Zoerard

Full text search

Zoerard vagy András, hitvalló lengyel paraszt. Szt. István idejében a Fülöp apát vezetése alatt álló zoborhegyi Benedek-rendi apátsági tagja lett, de inkább remeteéletet folytatott. Testét annyira sanyargatta, hogy p. a negyven napi bőjtöt mindössze negyven dióval húzta ki és a mellett fát vágott s irtotta az erdőséget. A legenda szerint egyszer munka közben összeroskadván, «egy gyönyörü ábrzázatu és angyali tekintetü ifju vitte haza cellájába». Az éjjeli alvást is csak kivételkép engedte meg maának. A rézláncot melylyel derekát összeszorította s mely már testébe is beette magát, csak halála után vették észre rajta. Ezt a láncot mint szent ereklyét őrizte hű tanítványa, szt. Benedek, majd mind a kettejük életének megirója, szt. Mór pécsi püspök, ki azután a lánc felét Géza hercegnek (utóbb királynak) ajándékozta, ki «azért óhajtva esengvén előtte, nem birta tőle megtagadni». Z.-ot szt. Emmerám nyitrai vártemplomában temették el. Legendáját közli Surius a Vitae Sanctorumban és Endlicher, magyar fordításban pedig Szabó Károly (Emlékiratok a magyar kereszténység első századából, 103-109. old.).

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť