EKE.
EKE. Az ókori eke egy elágazó erős faág volt, amelynek fő ágát az igavonó állathoz kötötték, az oldalágát megmerevítették, és ez az »ekevas«-ban végződött, amely eleinte nem volt más, mint maga a kihegyezett oldalág, később erősítettek rá fémekevasat; rendszerint egy pár ökör húzta (Jób 1,14; Ám 6,12); az ilyen eke nem törte fel a rögöket, csak a föld felszínét karcolta fel.
