Bolond
Bolond – udvari bolond, középkori vagy kora újkori uralkodók és nagyurak hivatásos mulattatója. Rendszerint tarka ruhát és csörgősipkát viselt; urát és vendégeit ünnepségek, lakomák alkalmával elméncségeivel szórakoztatta. Urával ilyenkor bizalmas hangot üthetett meg, mint „bolondtól” eltűrték tőle az arcátlan igazmondást is. Ily módon az alattvalók, a nép kritikájának adhatott hangot, hogy az veszélytelenül, de állandóan jelen lehessen az uralkodó előtt mint az önkény szelíd fékje. A valóságban a ~ szerepe aligha volt oly általános és intézményes, mint számos drámai mű és regény nyomán vélhetnénk. Az irodalom a ~ figuráját sokféleképp hasznosította. Képviselhette a harsány komikumot a mű magasabb szférájának kontrasztja gyanánt (ahogy elődje, a Bűn alakja a középkori moralitásokban) vagy önmagában mint a commedia dell'arte Buffonéja, a mai cirkuszi bohóc őse. Shakespeare több vígjátékában a ~ a szereplők alsó körében, az alantasabb humort árasztó figurák közt mozog, és mindenkit felülmúl a szócsavarásban, a nyelvi bukfencekben (Feste, Lavache, Próbakő, Kobak). A Lear királyban szereplő „keserű” ~ már csak a tragikus alaphelyzet miatt is komolyabb, filozófikusabb humort képvisel, és a kitaszított öreg király iránti részvétével tűnik ki. A csak Hamlet emlékezéséből előbukkanó Yorick is vonzó, sziporkázó szellemű mulattatóként lép túl a bohóc-képleten. A romantika a figura más dimenzióját is feltárta; Hugo egyenest tragikus jellemet formált Triboulet-ből.
