Adomány
Adomány Az ember részéről Istennek adott javakat, mindenekelőtt az áldozati célból felajánlott dolgokat jelenti. Az adományozás hátterében az áll, hogy Isten szuverén úr, minden az övé, az ember mindent tőle kap (Zsolt 50,9kk; 1Krón 29,14), és ezért mindennel Istennek tartozik. Jogos tehát az az igény, hogy a kapott javakból az ember visszafizessen egy részt Istennek. Ennek a fizetségnek egy része profanizálódik, és ezt a részt világi célokra is felhasználják - így válik az adomány adott esetben az emberek közötti viszonylatban történő segítséggé (Ezsd 1,6). A cél azonban ebben az esetben is Isten ügyének az előbbrevitele. Az adomány az áldozatnak különös formája, olyan adomány, amilyennek minden adománynak lennie kellene ahhoz, hogy erkölcsi értéke legyen. Az áldozó önmagától von el valamit azért, hogy adjon. Elveszít, de nyer is, mert ez az adomány zálog, amelynek elfogadásával Isten mintegy elkötelezi magát az ember iránti jóindulatra. Az áldozati adományokat általában elpusztították. Ennek célja kettős: egyfelől ez az egyetlen mód arra, hogy az áldozati adományt az ember számára használhatatlanná tegyék, s így az visszavonhatatlanul adománnyá legyen. Másrészt ez az eszköze annak, hogy az adományt a láthatatlanság világába juttassák el. A kapott adományokból a lévitáknak is tizedet kellett adniuk áldozatként (4Móz 18,29). Megjegyzendő, hogy az ÚF az ÓSZ adományt is jelentő h. kifejezéseit általában AJÁNDÉK vagy ÁLDOZAT szavakkal fordítja.
Az ÓSZ-ihez hasonló a helyzet az ÚSZ-ben is. Isten jó és tökéletes adományokat ad az embernek (Jak 1,17). Az ez iránti hálaadásból fakadó, és szent célra történő adakozás során odaadott javakat nevezi Pál apostol adománynak (1Kor 16,3; 2Kor 8,6). Mt 6,2 az ALAMIZSNÁT mondja adománynak.
SzCs
