Antilegomena
Antilegomena A g. szó azt jelenti: »amelyeknek ellene mondanak«. A kifejezés EUSEBIUStól, a 4. szd.-ban élt egyháztörténetírótól ered, s azokra az ősi keresztyén iratokra vonatkozik, melyeknek a KÁNONhoz tartozó voltát az egyház egy része nem ismerte el. Ezeknek a műveknek Eusebius két csoportját különböztette meg:
1. Azokat, melyeket az egyházak túlnyomó többsége elismert. Ezeket kétséges, de sokaktól elfogadott iratoknak nevezte. Ide tartoznak: Jak és Júd, 2Pt és 2-3 Jn.
2. Azokat, melyeket általában nem tartanak hiteleseknek. Ezeket kétséges és nem apostoli eredetű iratoknak mondta. Ide tartoznak: Pál Cselekedetei, Hermas Pásztora, Péter Apokalipszise, Barnabás levele, a Didaché, a Héber evangélium és talán a Jel.
Eusebiusnak fenti megállapításait akkor érthetjük meg helyesen, ha egyrészt figyelembe vesszük, hogy ezek nem hivatalos egyházi döntést rögzítenek, csak a történetíró leírását az egyetemes egyház egy adott korszakában. Másrészt, ha hozzátesszük, hogy az Antilegomena a már együttesen kanonikusnak vallott ( HOMOLOGUMENA) iratok és a végképpen elvetett könyvek csoportjai között foglalt helyet. A fejlődés során az Antilegomena első alcsoportjába sorolt iratok mind bekerültek a kánonba, a második alcsoportból csak a Jel. (Ld. még KÁNON).
