Ár, áradat
Ár, áradat Általános értelemben többnyire azt a folyamatot jelöli, amikor a patakok, folyók medre az esőzések, olvadások következtében megtelik, kilépnek medrükből. Nagymértékű áradás esetén a víz széttöri a gátakat is, elárasztja a termőföldeket, lakott területeket. Egyiptomban a Nílus évenkénti kellő mértékű áradása alapfeltétele volt a bő termésnek, mert jó termőföldet hagyott maga után (vö. Ám 8,8; 9,5). A Jordán éppen áradásban volt, amikor Józsué, seregével együtt, átkelt rajta (Józs 3,16). Lehet Isten ítélő haragjának az eszköze. Amikor Isten, az emberi gonoszság elhatalmasodása miatt, vízözönnel pusztította el a földet, a víz egyre áradt, s végül elborított mindent (1Móz 7,18). Gyakran szerepel hasonlatokban és átvitt értelemben: ahogyan a föld porát elsodorja az ár, úgy lesz semmivé a halandó reménysége (Jób 14,19). A bajok, veszedelmek úgy veszik körül az embert, mint a pusztító áradat (2Sám 22,5; Zsolt 42,8; 63,9; Ézs 28,15). Mikor eljönnek az árvizek, kitűnik, hogy ki milyen alapra építette a házát (Mt 7,24kk). Isten gyermekei nem merülhetnek el a kicsapongások áradatában (1Pt 4,4). Isten azonban mindig úr az áradások felett (Zsolt 29,10), forrásainak árja (Károli) megörvendezteti városát (Zsolt 46,5); azokra, akik akarata szerint élnek, bőséges áldást (Mal 3,10) és örömöt (Zsolt 36,9) áraszt, mert hatalmas arra, hogy rájuk árassza minden kegyelmét (2Kor 9,8).
