Átokzsoltár
Átokzsoltár A 109. zsoltárt szokták e néven emlegetni a 19. szd. közepe óta. Jónéhány írásmagyarázónak lesújtó a véleménye erről a zsoltárról. Azt gondolják, hogy a zsoltáríró szabadjára engedte az indulatait; ezért ez a zsoltár nem is méltó arra, hogy helyet foglaljon a Bibliában. Különösen az ÚSZ fényében látták ezt a zsoltárt elmarasztalandónak. A zsoltáríró szavait az 1-5; 20-31 vers tartalmazza. Ezekben a versekben egy ártatlanul megvádolt ember tárja panaszát az Úr elé. A 6-19. vers - éppen az a szakasz, mely az átkokat tartalmazza - az ellenség szavait idézi. Itt ugyanis csak egy emberről van szó - a zsoltáríróról -, akit hamis váddal akarnak elítélni, tisztségétől megfosztani, sőt családját is tönkretenni. A hamis vád az, hogy ő valakit halálba kergetett (16). Ő viszont többes számban beszél ellenségeiről (1-5; 20-31), és reméli, hogy nem az ellenségei által megbízott vádló fog jobbja felől állni (6), hanem az Úr (31).
Egyéb zsoltárokban is találhatók hasonló gondolatok: Zsolt 35; 58; 59,2-14; 69,23-29; 83,10-19; 137. Ezek egyéni, ill. nemzeti panaszénekek. A zsoltáríró vagy a nép ellenségeire mondott átok nem a maga erejénél fogva hat, hanem az Úr ereje által. A B-ban ugyanis lehetetlen bármiféle mágikus gondolat érvényesülése. Sokkal inkább Isten igazságos ítéletének kell érvényesülnie. Ebben bíznak a zsoltárírók. Éppen ezért nem is kívánnak bosszút állni maguk a rajtuk esett sérelmen. A bosszúállás az Úr kizárólagos joga. A kegyeseknek szabad az ítélő Istenre bízni ügyüket. Maga az Úr Jézus is ezt tette a keresztfán (1Pt 2,23). Az idézett zsoltárokban ismételten megtalálható az a gondolat, hogy ha Isten igazságot szolgáltat, az az Ő dicsőségét öregbíti; hívei és ellenségei egyaránt megtudják, hogy Ő az Isten (Zsolt 35,9.10; 27–28; 58,11.12; 59,14.17.18; 83,19; 109,30.31).
KD
