Babilóniai fogság
Babilóniai fogság II. Nebukadneccar, Babilónia királya (Kr. e. 605-562) még trónörökös korában legyőzte az egyiptomi sereget (Kr. e. 605). Amikor trónra került, hamarosan birodalmához csatolta Júdát is. Jójákim király három év után - egyiptomi biztatásra - fellázadt Nebukadneccar ellen (2Kir 24,1). Jójákim azonban meghalt, mielőtt a büntető hadjárat elérte Jeruzsálemet. Helyette 18 éves fia, Jójákin uralkodott már. Ő a város megmentése érdekében megadta magát, és Kr. e. 598-ban családjával együtt Babilóniába került. Rajta kívül a nép vezetői is fogságba kerültek (2Kir 24,14: 10 000 ember; 16: 8 000 ember; Jer 52,28: 3023 ember). Ez volt az első deportáció. Nebukadneccar az elhurcolt király nagybátyját, Cidkijjáhút nevezte ki királlyá. Ő nem volt olyan erőszakos, kapzsi és fényűző, mint Jójákim, de gyenge és határozatlan volt. Még Kr. e. 594-ben ellene tudott állni a csábításnak, nem vett részt a Babilónia-ellenes lázadásban (Jer 27), de amikor Egyiptomban Hofra fáraó kezdett uralkodni (Kr. e. 589-568), megszegte a Babilóniának tett hűségesküt. A büntetőhadjárat nem maradt el. Az ország erődítményei egymás után estek el, és végül másfél évi ostrom után Jeruzsálemet is bevették, kifosztották és felperzselték (Kr. e. 587). Az országban csak az alsóbb néprétegeket hagyták és Gedalját nevezték ki helytartónak. Őt azonban - ammóni biztatásra - hamarosan meggyilkolták. Ekkor újabb babiloni bosszútól félve, sokan Egyiptomba menekültek.
A nép élete részben Babilóniában, részben az anyaországban folyt tovább. A foglyok helyzete inkább lelkileg volt nehéz, mint anyagilag. Saját véneik vezetésével éltek, építhettek házakat, plántálhattak kerteket, és főleg együtt maradhattak, nem szórták szét őket. Nehezebb volt lemondani az áldozati kultuszról, mely hitük szerint csak Jeruzsálemben volt lehetséges. A templomi kultusz továbbfolytatásának lehetetlensége áldozatbemutatás nélküli istentiszteleti formák kialakulásához vezetett (vö. ZSINAGÓGA). Kísértést jelentett számukra az a gondolat, hogy a babiloni istenek legyőzték Izráel Istenét; továbbá a hamis próféták működése, akik gyors hazatérésről jövendöltek. A pogány környezet ellensúlyozásaként különös figyelmet fordítottak a sajátos izráeli szokásokra. A törvény, különösen a tisztasági törvények buzgó tanulmányozása, a szombat és a körülmetélkedés szigorú megtartása összetartotta és hitükben megerősítette a deportáltakat. Megértették, hogy a fogság Isten igazságos büntetése.
Az otthonmaradottak valószínűleg többen voltak, mint a deportáltak (Ez 33,24). Mindenekelőtt a deportáltak javainak elfoglalásával törődtek (Ez 11,3.11.14). Idegen népek is behatoltak az országba. Ez rendezetlen helyzetet, jogi bizonytalanságot és valláskeveredést okozott. Nem csoda, hogy Jeremiás a deportáltakat tartotta a valódi Izráelnek (Jer 13,1-14). A fogság végeztével (Kr. e. 538) a hazatérteknek nem kevés gondot okozott az ország lakóival való együttélés. (Ld. még FOGSÁG).
KD
