Benedictus
Benedictus Latin, jelentése: »áldott«. Zakariásnak, Keresztelő János apjának hálaadó éneke Lk ev-ában (1,68-79). Az ÚSZ három eredeti énekének (Mária éneke, Zakariás éneke, Simeon éneke) az egyike. Nevét a V-beli kezdőszaváról (»Benedictus Dominus Deus Israel«) kapta. A Magnificathoz hasonlóan palesztinai őskeresztyén gyökerekből táplálkozik, s felépítésében döntő szerepe van az ÓSZ-i költészetnek és próféciának.
A himnusz két részre tagolódik: az első részben (68-75) Zakariás Istennek ad hálát azért, hogy népének tett messiási ígéreteit beteljesítette; a második rész (76-79) címzettje az a kisgyermek, aki a Messiás útkészítője lesz.
A Benedictus jóval határozottabban messiási jellegű, mint a Magnificat. Egy DÁVID házából származó (Zsolt 132,11.17; Jer 23,5) fejedelem (a Lk 1,69: »szarv«) felemelkedését mutatja be, aki az atyáknak tett szövetségi eskü (1Móz 9,15; 12,3; 22,15-18; 28,14; Zsid 6,13) alapján szabadulást hoz a népnek és helyreállítja a »szentségben és igazságban« (vö. Jn 4,23k) folytatandó istentiszteletet. Keresztelő János pedig - az őskeresztyén tradícióval összhangban - úgy áll előttünk, mint KRISZTUS előfutára (a Lk 1,76. versben: »a MAGASSÁGOS prófétája«; vö. Lk 1,32 Jézusra történő utalásával: »a Magasságos Fia«), aki utat készít arra az időre, amikor »onnan felülről felvirrad ránk az a nap« (Lk 1,78. vö. Mal 3,2). (Ld. még ZAKARIÁS).
