Debóra
Debóra 1. Rebeka dajkája, aki követte úrnőjét Mezopotámiából, Náhór városából, Kánaánba (1Móz 24,59). Igen magas korban halt meg. Jákób temette el Bétel mellett egy tölgyfa alá, amit Siratás Tölgyfájának neveztek el (1Móz 35,8).
2. Prófétanő, Izráel bírája a bírák kora (Kr. e. 1200-1025) elején. Férjét Lappidótnak hívták. Efraim hegyvidékén Ráma és Bétel között egy róla elnevezett pálma alatt volt megtalálható, ott ítélte Izráel fiait, akik ügyes-bajos dolgaikkal felkeresték.
Abban az időben Isten Jábinnak, Kánaán királyának a kezébe adta Izráelt bűnei büntetéseként. Jábinnak igen erős hadserege volt, s húsz évig keményen sanyargatta Izráelt. A nyomorúság megtérésre indította Izráelt, s az Úrhoz kiáltottak segítségért. Isten kijelentette Debórának, hogy Bárákot, Abinóám fiát, választotta ki a felszabadító harc vezéréül. Isten azt is kijelentette Debórának, hogy hány emberrel, hol kerüljön sor az ütközetre. Bárák csak úgy volt hajlandó vállalni a harcot, ha Debóra is vele megy. Debóra ezt meg is cselekedte, de meghirdette Báráknak Isten ítéletét: a dicsőséget Isten egy nőnek adja. A prófétai kijelentés mindenben igaznak bizonyult, s Izráel egy időre ismét megszabadult ellenségei kezéből (Bír 4).
Debóra példája egyértelműen tanúsítja, hogy Isten azt ruházza fel Lelkével a szolgálatra, akit akar, és Isten népének áldásul van, ha felismeri és elismeri azt, akit Isten elhívott, Lelkével felkent.
A győzelem után Debóra és Bárák győzelmi énekkel dicsőítette Istent, amit Debóra énekének neveznek (Bír 5,2-31). A győzelmet egyedül Istennek tulajdonítja, dicséri azokat, akik a harcból kivették a részüket, elmarasztalja a távolmaradókat. Debóra éneke az ÓSZ egyik legrégebbi költői része. (Ld. még DEBÓRA ÉNEKE).
