Eksztázis
Eksztázis A g. eksztaszisz fogalmának jelentésárnyalatai közül a mi nyelvhasználatunkban szereplő eksztázis az »elragadtatás«, »révületbe esés«, »az öntudat kikapcsolódása« fogalmát tartalmazza. Azt az állapotát jelenti ez az embernek, amelyben személyisége rajta kívül álló hatalom hatása alá kerül, és ez természetfeletti energia, ill. ismeret részesévé teszi. Ha a természetfeletti hatalom a sötétség ereje, akkor az ember személyisége egyre inkább megszűnik a tőle idegen erő, leigázó hatalma alatt öntudattal rendelkező emberi személyiség lenni a továbbiakban (Mk 3,21kk par), de ha a természetfeletti hatalom Isten Szentlelke, akkor az ember személyisége Isten kijelentésének részese, akaratának közvetítője lesz.
Az ÓSZ bizonyságtétele szerint Izráel korai időszakában voltak eksztatikus prófétai csoportok, akik járták az országot zeneszerszámokkal. Később jelentős próféták - elhívásuk történetének bizonysága szerint - elhívásuk kísérő jelensége az eksztázis, amelyhez hozzátartozik a vízió és az audíció (Ézs 6,1kk; Jer 1,4kk; Ez 1,1kk; Ám 7-9; Zak 1-6). Az eksztázisban nyert kijelentés célja Isten akaratának hirdetése értelmes emberi beszéd, vagy prófétai jel formájában. Látás a jövőre nézve, útmutatás fontos politikai eseményeket illetően.
Az ÚSZ bizonyságtétele szerint Jézus életének is voltak olyan részletei, amelyek több-kevesebb joggal eksztatikus jelenségnek tekinthetők. Ilyennek számít a megkeresztelkedése (Mk 1,10k), a megkísértése (Mt 4,1kk par), és a megdicsőülés története (Mk 9,2kk). Ezekben az esetekben személyiségének titkára, és küldetése jelentőségére irányítja Isten környezete figyelmét. Ugyanilyen élmény részese Péter (ApCsel 10), Pál (ApCsel 9,1kk), István (ApCsel 7,55). Ebbe a sorba tartozik János elragadtatása (Jel).
LSK
