Gonosz lélek
Gonosz lélek Az ÓSZ és ÚSZ általában beszél lelkekről, akik lehetnek jók, vagy gonoszak.
Egy lélek, akit mindig személyként képzeltek, lehet ugyan gonosz az ÓSZ-i felfogás szerint (pl. 1Sám 16,14.23; 18,10; 19,9; 1Kir 22,21), mégis megmarad Istennek alávetett léleknek. Számoltak ugyan a gonosz lelkek létezésével, de nem adtak nekik összefoglaló csoportnevet, vagy saját nevet (néhány kivétel: Ézs 13,21; 34,14; vö. Jel 18,2; 3Móz 17,7; 2Krón 11,15; vö. Zsolt 96,5). Már a szórványos említés is jelzi, hogy Izráel hitvilágában a démonhitnek csekély szerepe volt. Csak a Jézus korabeli rabbinista irodalomban van fontosabb szerepük.
A gonosz lelkekbe vetett hit, ellentétben a rabbinista irodalommal, az ÚSZ hitvilágában is erősen háttérbe szorul. A gonosz lelkek Isten ellenségének, a Sátánnak vannak alávetve (Mt 25,41; 2Kor 12,7; Ef 2,2; Jel 12,7). Legtöbbször a syn-ok és az ApCsel említi őket (gyakran tisztátalan léleknek is nevezve, pl. Mk 1,23.26; 3,11; Lk 4,36; 6,18; ApCsel 5,16; 8,7; Jel 16,13).
A hívő ember a Krisztusba vetett hite által már győzedelmeskedett a Sátán »és az ő angyalai« fölött. A gonosz lelkek ui. a hívők vallásos életét veszélyeztetik (Ef 6,12; 1Jn 4,1). A végidőkben a gonosz lelkek hatalmának felerősödésével kell számolni (1Tim 4,1). De már most kínoztatnak vezetőjükkel, a Sátánnal (Mt 25,41; vö. Júd 6). Az ÚSZ azáltal is a zsidóság és pogányság lélekhite fölé emelkedik, hogy a Krisztusba vetett hit a gonosz lelkektől való félelemtől megszabadít.
VG
