Gyenge

Full text search

Gyenge A gyengeség a testi vagy lelki erő hiányából, ill. elégtelen voltából következő állapot. Lehet az életkornak, vagy valami bajnak a következménye.
1. Az ember természeténél fogva gyenge (Mt 26,41; 1Kor 15,43; Zsid 7,28), ezért az emberi létforma Jézus számára is gyengeséget jelent (Mt 8,17; 2Kor 13,4; Zsid 4,15; 5,2). A testi gyengeség adódhat betegségből (Dán 8,27; 1Kor 11,30), életkor következtében (Zsolt 71,9), éhezés miatt (Zsolt 109,24).
2. Az emberi gyengeség nem jelenti az Istentől való elhagyattatást. Az ígéreteket éppen azok kapják, akiknek az ereje megfogyatkozik (Ézs 40,29kk); a Krisztusban való kiválasztás pedig az erőtelenekre irányul (Róm 8,36; 1Kor 1,27; 2Kor 12,9kk). Az erőtlen Krisztusban erőssé lesz, ezért jogos Pálnak a gyengeséggel való dicsekvése (2Kor 11,29k; 12,5.9k; 13,4.9).
3. A keresztyén gyülekezetben az apostol szerint erősek és gyengék élnek egymás mellett. Az ilyen megkülönböztetés nem testi állapot alapján való, hanem az ismeret és a hit különböző mértéke adja (Róm 14; 1Kor 8,7kk). Az erősek kötelesek a gyengékért élni (Róm 15,1; 1Kor 9,22; 1Thessz 5,14).
4. Az ÚSZ gyengének tartja és mondja a törvényt is. Gyengesége abban nyilvánul meg, hogy csak a bűn megismerését segíti, de nem segít életre; az előírások teljesítésében nem ad erőt (Róm 8,3; 7,7kk; Gal 4,9; Zsid 7,18k).
KI

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť