Hajlék
Hajlék Általános értelemben emberek vagy állatok tartózkodására szolgáló alkalmatosság (sátor, épület, barlang, odú), lakóhely (Mt 8,8). A kifejezés különösen fontos, amikor Isten jelenlétének színhelyét, a szent sátort (2Móz 26,1kk; 3Móz 26,11), vagy a jeruzsálemi templomot jelenti (Zsolt 46,5; 74,8), ahol az ÓSZ-i hit szerint Isten trónol a bizonyság ládáján a két KERÚB között (2Móz 25,22). A hozzá menekülő embert Isten a maga hajlékába rejti el (Zsolt 27,5). Ezért a benne bízó számára maga Isten a hajlék, az örökkévaló hajlék (Zsolt 90,1; 91,9k). A messiási üdvígéretek között ott van a »békés hajlék« (Ézs 32,18).
A tanítványaitól búcsúzó Jézus arról beszél, hogy Atyja házában sok hajlék van, ahol ő helyet készít számukra (Jn 14,2). A mennyei hajlék a hívő embernek arra a reménységére utal, hogy Isten színe előtt marad a halálban is (2Kor 5,2; vö. Lk 16,9). Isten hajléka a Krisztus váltságműve által az apostolok és próféták alapjára épülő gyülekezet (Ef 2,20-22).
