Halandó
Halandó A B jelzői és főnévi értelemben egyaránt csak az emberről mondja, hogy halandó (h. 'enós, g. thnétosz). Egyedül Istené a halhatatlanság (1Tim 6,16), az ember halandó (5Móz 32,26; Ézs 13,12; 24,6), testestől-lelkestől elveszíthető a gyehennában (Mt 10,28; Zsolt 103,15k; Ézs 40,6k; 1Pt 1,24k).
Az ember halandó mivolta megvallásával dicsőséget ad Istennek (2Krón 14,10; Jób 10,5; 13,9; 33,12; Ézs 13,7k), kifejezi alázatát, bűnbánatát, hódolatát (Jób 4,17; 7,17; 9,2; 15,14; Zsolt 8,5).
Isten ura a halandónak, bármikor visszatérítheti a porba (Zsolt 90,3), ezért a halandó bizalommal kérheti segítségét a halandók erőszakosságával, gonoszságával szemben (Zsolt 9,20k; 10,15-18; vö. Ézs 51,7.12).
Aki hisz Jézus Krisztusban, annak halandó testét Isten Szentlelke megeleveníti (Róm 8,1-11), hordozójává válik Jézus életének (2Kor 4,11), végül a halandó halhatatlanságot ölt magára (1Kor 15,53k), a halandót elnyeli az élet (2Kor 5,4). (Ld. még HALHATATLANSÁG)
