Int, intés
Int, intés Szóbeli óvás, figyelmeztetés, amelynek célja, hogy valaki helytelen cselekvését szüntesse meg, mulasztását pótolja, vagy valamitől óvakodjék. Az intés rendszerint magában foglalja azt az igényt is, hogy a megintett teljesítse valamilyen kötelezettségét; tehát az intés javító szándékú, nem megtorló célzatú fenyítés. Az intés gyakorlatának mind az ÓSZ-ben, mind az ÚSZ-ben szerepe van (h. j-sz-r, g. noutheteó, noutheszia, parakaleó, paraklészisz).
Az intés alanya lehet Isten (2Móz 9,23; Péld 3,11) és az ember. Elsősorban az elöljárók, a lelki vezetők kötelezettsége; így intést gyakorol Mózes (2Móz 19,21), a próféták (Neh 9,26), az apostol (1Kor 4,14), a gyülekezet vezetői (2Tim 4,2; Tit 2,15); de helye lehet az atyafiak egymással való kapcsolatában is (Jób 4,3; Mt 18,15; Kol 3,16). Az intés vonatkozhat az egyénre (Fil 4,2), vagy a közösségre (2Móz 19,21; 1Kor 4,14; Kol 1,28) -, de mindig Isten népe, ill. a gyülekezet körén belül hangzik el, sohasem irányul kifelé. Ha valaki az intést nem fogadja meg, annak súlyosabb következményekkel kell számolnia (Neh 9,26; Péld 5,12; Tit 3,10). Kol 3,16 szerint az intés eszközéül alkalmasak lehetnek a »zsoltárok, dicséretek, lelki énekek«.
