Jupiter

Full text search

Jupiter A rómaiak főistene, az istenek és emberek ura, királya. Hatalma azonban nem korlátlan. Ő is alá van vetve a mindent kormányzó végzetnek, a Fatumnak. Az eredetileg nagyszámú Jupiter közül kiemelkedett a római Capitoliumon tisztelt Jupiter Capitolinus.
Mint a legfőbb isten a derült égbolt istene, de haragjában esőt, vihart támaszt (Jupiter Pluvius, Jupiter Tonans), akinek hatalmas akaratát a villám feltűnéséből és a madarak röptéből igyekeztek kiolvasni az augurok (madárjósok). Ő oltalmazza az utasokat (Jupiter Hospitalis), megbüntetve azokat, akik megszegik a vendégszeretet törvényét. Tehát olyan isten, aki már nemcsak a természeti, hanem az erkölcsi világrendet is megóvja a kibillenéstől.
A csatában mint a futást »megállító« (Jupiter Stator) segítette meg híveit, s ezért a győzelmes római hadvezér az ellenség vezérének zsákmányul ejtett fegyverzetét neki szokta áldozni. Optimus Maximusnak - Legjobb és Legnagyobb Jupiternek - is nevezték, aki csak annyiban különbözött a g. Zeusztól, hogy a latin fantázia szegényesebb volta miatt róla nem regéltek annyi tarka mesét, mint Zeuszról. De a g. vallási képzetek behatolása óta a kettőjük alakja teljesen összemosódott. Így lehetséges, hogy Lisztrában Barnabást és Pált a Károli szerint Jupiternek és Mercuriusnak, az ÚF szerint viszont Zeusznak és Hermésznek nézik (ApCsel 14,12).

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť