Kényszerít
Kényszerít Az ÓSZ gondolkodásmódjától idegen a szükségszerű, személytelenül ható sors g.-ös képzete, mivel Isten történelmet formáló, parancsoló úrként, közvetlenül irányítja akaratával a népek és egyének életét (Jób 20,29; Zsolt 25,17; Jer 9,14; 15,4; Zof 1,15). Ennek ellenére az erőszak nélküli, külső vagy belső késztetés kifejezéseként használja néhányszor mind az ÓSZ, mind az ÚSZ a »kényszerít« kifejezést (vö. pl. Jób 20,2; Mt 14,22; ApCsel 28,19; 2Kor 12,11; Gal 2,3.14; 6,12). Lk 14,23 minden bizonnyal nem külső kényszerítő eszközök alkalmazására gondol, amikor az úr a szolgának azt a parancsot adja, hogy kényszerítsen mindenkit bejönni a nagy vacsorára (szemben Augustinus cogite intrare értelmezésével). A külső kényszerítés számos példájával találkozunk Isten népének történetében (Bír 2,18; 4,3; 10,11; 1Sám 10,18; 2Kir 13,22; Jer 34,11). Isten térdre kényszeríti népének ellenségeit (2Sám 22,40: Dávid éneke: vö. Zsolt 18,40).
Jézus azt mondja: »Ha valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre« (Mt 5,41). A kényszerítés g. kifejezése (aggareuein) perzsa eredetű kölcsönszó a g. nyelvben. Eredetileg a perzsa futárszolgálatot jelentette, amikor is a futár, szolgálata érdekében, bárkitől lovat, élelmet, szállást stb. rekvirálhatott, és bárkit teherszállításra, útikalauzolásra, kísérésre kényszeríthetett. A kifejezés később általános értelmű lett. Így kényszeríthették a katonák a mezőről éppen hazatérő Cirénei Simont arra, hogy az összeroskadó Jézus keresztfáját egy darabig vigye (Mt 27,32kk). Pál a megtérése előtt büntetéssel kényszerítette a hívőket Krisztus nevének káromlására (ApCsel 26,11). Isten gyülekezetét a presbitereknek önként, készségesen és nem nyerészkedésből vagy kényszerűen kell vezetniük (1Pt 5,2).
