Képmutató
Képmutató A profán görög hüpokritész = színész, hüpokrineszthai = színészkedni kifejezések átvitt értelmű és a bibliai görögben erősen negatív töltésű használata a színészkedő, hazug életmódra és magatartásra. Azt az Isten előtti csaló és megtévesztő magatartást jelöli, amely a szív igazi, belső valóságát külső cselekvésekkel akarja elrejteni.
Mint magatartás nem csak az ÚSZ-ben fordul elő, hanem az ÓSZ-ben is. Már itt is szó van a »sima nyelvűekről« (Zsolt 5,10), akik »belül romlottak«, »kétszínűen beszélnek« (Zsolt 12,3), akik Istenhez csak szájukkal közelednek, szívük azonban távol marad tőle (Jer 12,3).
Különösen Jézus használja a kifejezést, és elsősorban ellenségeit, az írástudókat és a farizeusokat bélyegzi meg vele (tanítványaira soha nem alkalmazza). Lk 12,54–56-ban azért feddi őket, mert biztos időjárás-ismeretük éles ellentétben áll azzal, hogy Isten Országának jeleit nem akarják felismerni (hasonló ellentét: Lk 13,15). Mt 15,1–9-ben Jézus a képmutatás tartalmát is feltárja az Ézs 29,13 idézésével: azt mondják magukról, hogy Isten akaratának hirdetői, pedig csak emberi hagyományokat tanítanak (vö. Mk 7,1–23; Mt 23,13.15k.23; 23,25.27.29). Szavuk és tettük között ellentmondás van, mert Isten akarata cselekvésének hiányát a külső kegyes látszat mögé rejtik úgy, hogy a saját mértéküket állítják Isten mértéke helyébe, megfeledkezve arról, hogy ő »titkon néz« (Mt 6,4).
Jézus tehát nem feltétlenül ellenfeleinek becsületességét vonja kétségbe, hanem saját mérték alkalmazását (Lk 18,9) kárhoztatja, amely az Isten mértéke helyébe lépett. A képmutatás ezért nem puszta álszenteskedés, nem is csupán erkölcsi hiba, hanem lényege szerint sátáni (2Kor 11,14), mert az az üdvösség birtokosaként tünteti fel magát. Ezért Isten végső ítéletében megkapja méltó büntetését (Mt 6,2.5.16).
VG
