Kocsi, hintó
Kocsi, hintó Az ókori Keleten, Mezopotámiában már a korai sumér kortól ismeretes. Kezdetben igen primitív, kényelmetlen kivitelezésben. Széles körű elterjedésének legfőbb akadálya a korabeli rossz útviszonyok. Készülnek kocsik kultikus, harci, teherszállítási és közlekedési célokra. A fogalom jelölésére a B a h. caqáláh, merkkábáh, rekeb és a g. hárma, hréde szavakat használja. Izráelben Dávid (2Sám 8,4; 1Krón 18,4) és főleg Salamon (1Kir 10,28k) óta válik használatossá.
Izráelben a kocsihasználat bevezetésére védelmi (harci) megfontolásokból, illetve a hatalom, tekintély, gazdagság tudatos demonstrálása végett került sor.
Egyiptomi tehenekkel húzott szekerek szállítják Egyiptomba Jákób családjának nőtagjait, valamint a gyerekeket (1Móz 45,19; 6,5). A pusztai vándorlás során 6 födeles szekér és 12 szarvasmarha áll a léviták rendelkezésére a szent sátor szállításához (4Móz 7,3–8). A filiszteusok tehenek által vontatott szekérrel küldik vissza a szövetség ládáját (1Sám 6,7kk). Dávid új szekéren szállíttatja el az Úr ládáját Abinádáb házából Jeruzsálembe (2Sám 6,3).
Ismeretesek az úri cséplőszekerek is (Ézs 28,27; Ám 2,13). A bibliai időkben az ókori Keleten általánosan elterjedt volt a hadiszekerek használata (2Móz 14,6k; Józs 17,16; 2Sám 1,6; 10,18; 2Kir 7,6; Ézs 22,7; Jer 50,37).
Az ÚSZ említést tesz a könnyű felépítésű hellén hintóról (ApCsel 8,28k.38; Jel 9,9), valamint a nagyméretű, nehézkes római utazókocsiról (Jel 18,13).
