Kozmosz
Kozmosz A g. koszmosz kifejezés alapjelentései: »rend«, »ék(ékesség)«. Így jelölheti a művészi módon előállított, szépen elrendezett dolgokat, az emberek közötti rendezett viszonyt. Az ÚSZ-ben erre már csak az igei forma (koszmeó) utal (Mt 12,44 par; Lk 21,5; 1Tim 2,9; 1Pt 3,5; Jel 21,2; vö. Mt 23,29; Tit 2,10; Jel 21,19).
A g. filozófia szóhasználatában a rendező elv szerinti »világot« jelenti, szemben a khaosszal. A LXX akkor használja a kifejezést, amikor az univerzumot, azaz »a mennyet és a földet« akarja jelölni (pl. Jób 38,4; Zsolt 8,7; Préd 3,1; Ézs 44,24). Ezáltal a filozófiai jelentéstartalom háttérbe szorul és a kifejezés a B-i jelentéstartalom hordozója lesz (»ég és föld«, »a földkerekség«, »emberiség«, »világkorszak«). Az ÚSZ a LXX szóhasználatát követi. Az ApCsel 17,24-ben jelöli az eget és a földet magába foglaló világmindenséget, amelyet Isten teremtett (Jn 1,3,10; 1Kor 8,6; Kol 1,16kk; Zsid 1,2), amelyben Isten teremtményei vannak (vö. ApCsel 4,24; 14,15; Jel 10,6; 14,7). A kifejezés téries jellegű használatával találkozunk a Jn 21,25-ben: a világ végtelen nagy tér. Ebben az összefüggésben tehát a koszmosz az egész teremtettséget, a világot és a benne lévőket jelenti (vö. Jn 1,3.10; 1Kor 8,6; 15,27k; Ef 1,10; Fil 3,21; Kol 1,16k; 1,20; Zsid 1,2k; 2,8.10; 1Pt 4,7).
A B-i koszmosz lényegéhez hozzátartozik a mulandóság, az időbeli korlátozottság (1Kor 7,31, Ef 2,2; 2Pt 1,4; 1Jn 2,17). Ez esetben a h. `ólám jelentéstartalmának nyilvánvaló átvételéről van szó, amely az igen távoli múltat és jelent, ill. a közöttük húzódó (véges) időperiódust jelenti (vö. Mt 24,21; Lk 11,50; Jn 17,24; Zsid 4,4; 1Pt 1,20). Ha Isten eljövendő, örökkévaló világával áll szemben a jelenlegi világ, akkor elnevezése: »e világ«, »ebben a világban« (Jn12,31; 16,11.28; 14,30; 18,37; 1Kor 1,20; 3,19; 8,10; 1Jn 4,17). Ezért az ÚSZ-ben a koszmosz soha nem jelöli Isten eljövendő világát, és ő soha nem a koszmosz királya (ld. ellenben Jn 12,31; 16,11; 1Kor 2,6kk). Erről csak Isten győzelme után lehet szó (vö. Jel 11,15).
Jézus Krisztus azért jött a világba, hogy megváltsa az Istentől elidegenedett emberiséget (Jn 3,19; 11,27; 12,46; 1Tim 1,15). A logosz (Jn 1,10) ebben a világban élt és innen ment vissza az Atyához (Jn 13,1). Ezért nem csak a mulandóság, hanem a Krisztus-kijelentés helye is: az Atya elküldte Fiát a világ üdvözítőjéül (Jn 4,42; 1Jn 4,14). A világ és Isten közötti nagy ellentét oka ui. a bűn (Róm 3,6; 5,12; 1Kor 2,12; 6,2; 11,32; 2Kor 7,10; Jak 4,4). Ezért nem tartozik az egyház a világhoz, noha benne él (Jn 1,12kk; 3,3.7; 15,19; 17,14; 18,36; 1Kor 5,10; Gal 6,14; Fil 2,15). A hívők életéből kell a világnak megtanulnia és hinnie azt, hogy az Atya küldte a Fiút (Jn 17,21.23). Aki ezt hiszi, az legyőzte a világot (1Jn 5,5). Isten végső célja a világ eredeti állapotának helyreállítása (Jn 3,16).
VG
