Legitimáció
Legitimáció Minden tisztség, méltóság, tekintély, ill. hagyomány, tanítás vagy üzenet átadása bizonyos legitimációt követel. Ez a tétel egyformán érvényes a próféták, Jézus Krisztus és az apostolok tekintélye esetében. A prófétai követformula (pl. Jer 13,1: »ezt mondta nekem az Úr«) arra utal, hogy a próféta nem saját üzenetét tolmácsolja. Jézus tekintélyének alapja az ÓSZ-i »Isten embere«-gondolat ('ís háelóhím, vö. pl. 5Móz 33,1; 1Kir 17,18; 1Sám 9,6kk; Neh 12,24): méltósága onnan van, hogy ismeri Isten szándékait (pl. Mt 5,22; 11,27). AMk 9,2kk par szerint Jézus kétségtelenül Isten Fiának bizonyult. Ezt az első gyülekezet vezetői (Péter és társai) megtapasztalták Jézus megdicsőülése alkalmával, akiknek a tekintélye ezáltal szintén növekedett. A korai keresztyénség első időszakában ui. a tekintélyteremtés egyetlen módja a kijelentésben való részesedés. Pál apostol tekintélyének legitimációja a krisztofániák által történt meg és ez elválaszthatatlanul összekapcsolódott a Jézus feltámadásáról szóló bizonyságtétellel (1Kor 15). Jézus legitimitásának kérdésére ui. végérvényes választ azzal adott Isten, hogy feltámasztotta őt a halálból. Az apostoli igény legitimációjának sajátos dokumentuma a 2Kor: nem emberi ajánlólevelek hitelesítik Pál apostolságát, hanem az, ha a gyülekezet Krisztus gyülekezeteként él (2Kor 3,1kk).
