Mágusok

Full text search

Mágusok Hérodotosz, ókori író szerint Média tíz törzsének egyikét alkották. Amikor a perzsák a médeket meghódították, a mágusok az új birodalomban is fontos szerepet töltöttek be. Lázadásukat borzalmas vérontással verték le. Befolyásukat hamarosan visszaszerezték. Különösen tisztelték a négy alapelemet: a földet, a vizet, a levegőt és a tüzet. Templomaikban a tűz éjjel-nappal égett. A holttesteket, mivel egyik elemet se akarták megfertőzni, a ragadozó madarak zsákmányává tették. Erre a célra építették az ún. »hallgatás tornyát«. Papi rendet képeztek, ahová aztán nemcsak születés, hanem tanulás, képzés révén is be lehetett kerülni. Foglalkoztak csillagjóslással, álomfejtéssel, gyógyítással, titkos tudományokkal. A B-ban már ebben a tágabb értelemben találkozunk velük (h. mág, hartóm, g. magost, lat. magus) Jeruzsálem elfoglalásánál ott volt a babiloni birodalom főmágusa, Nergal - Szárecer is. Dánielt és társait mágusoknak képezték ki Nebukadneccar parancsára (Dán 1,3kk). A király, álma megfejtése után, Dánielt a babiloni bölcsek elöljárójává tette (Dán 2,48), így ő lett a birodalom főmágusa (Dán 4,6). A napkeleti bölcsek is mágusok voltak (Mt 2,1.7.16). Mágus volt Barjézus, más néven Elimás is, aki Pál apostol munkáját, az evangélium terjedését akarta gátolni (ApCsel 13,6.8). Valószínűleg mágus volt az ApCsel 8,9kk-ban említett Simon is.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť