Olaj
Olaj Az olajfa megtisztított, megszárított, hántolt magvaiból kisajtolt zsiradék (h. jichár, mösach, g. elaion). Hasonló becsben állt, mint a gabona, a szőlő vagy a méz. A B-ban 177 esetben fordul elő. Általában a bőség jelképének tartották. Különböző célokra használták.
Ételek ízesítésére nagyon alkalmas volt: kellemes íze és illata élvezetesebbé tette azokat (1Kir 17, l2-16; 1Krón 12,40; Ez 16,13). Világítás céljára is olajat használtak: lámpásokba, mécsekbe töltve meggyújtották (Mt 25,3-8). A szent sátorban is olaj égett a szünet nélkül égő lámpában és a mécsekben (2Móz 25,6; 27,20). Sebek kezelésére is alkalmas volt, mert rákenve »lágyította« és a fájdalmat enyhítette (Mk 6,13; Lk 10,34; Jak 5,14). A hőségben kiszáradt bőrnek is jót tett.
Bizonyos szertartásokban nagy jelentősége volt. Az áldozatra szánt ételekből nem hiányozhatott (Mik 6,7), kivéve ha bűnért vagy ha házasságtöréssel gyanúsított asszonnyal kapcsolatban mutatták be az áldozatot: abban sem olaj, sem tömjén nem lehetett (4Móz 5,15). A királyokat, főpapokat, áldozó papokat, bizonyos esetekben a prófétákat is olajjal felkenve iktatták tisztükbe (1Sám 10,1; 16,3; 2Sám 2,4; 5,3; 1Kir 19,15-16; 2Móz 29,7; 2Móz 28,41; 30,30; 40,15; 1Kir 19,16; Ézs 6,1). A szentelt olajjal felkent személyeket és tárgyakat Isten által megszenteltnek tekintették, azokat Isten saját erejével és áldásával ruházta fel (1Sám 16,13; Ézs 11,1-2).
Az olaj legszentebb jelképe a Szentlélek ajándékainak: a világosságnak, erőknek, bölcsességnek, életerőknek, életörömöknek (Zsolt 45,8; Ézs 61,3).
Lágy, sima, csendes és mégis mélyre ható, gyógyító, megújító, megelevenítő ereje a Szentléleknek az emberben végzett titokzatos, áldásos, elhívó, újjászülő, megszentelő, hitben, szeretetben megerősítő, vigasztaló, az Atyát és a Fiút belső bizonyságtételével megdicsőítő munkájának is jelképe, amelynek nyomán új élet keletkezik, amelyből sokféle megújulás sugárzik széjjel az egyházban és azon kívül (2Kor 1,21; 1Jn 2,20.27).
IE
