Salamon zsoltárai
Salamon zsoltárai 18 KÁNONon kívüli zsoltárt tartalmazó, pszeudepigráfus énekgyűjtemény. A címfelirat a kanonikus »Dávid zsoltárai« mintájára születhetett, valószínűleg az 1Kir 5,12 és a Zsolt 72,1 alapján.
A magas művészi értékű, változatos tartalmú (könyörgő, bűnbánó, panaszkodó, hálaadó vagy oktató) zsoltárokon vörös fonalként húzódik végig az »igaz«-»bűnös«, illetve a »kegyes«-»istentelen« ellentétpár. Az »igazak« a törvény hű megtartói, akik bűnt nem követnek el, legfeljebb vigyázatlanságból eredő vétket. Ezt azután nyomban jóvá is teszik, Istentől titokban megintetvén, és bátran mennek tovább a számukra elkészített, bizonyos üdvösség felé. Velük szemben az »istentelenek« nem a pogányok, hanem a szövetség népének áruló vezetői, akik paráznasággal, esküszegéssel és mindenféle igazságtalansággal gyalázzák meg a méltatlanul bitorolt Dávid-trónját. Ezért Isten egy pogány uralkodót küld ellenük, akiben a »kegyesek« az igazságos ítélet végrehajtóját látják. De eljön majd az idő, amikor Isten megelégeli a pogányok uralmát, és elküldi Messiását a végső igazságszolgáltatásra.
Ezek a gondolatok nem Salamon korára, hanem a Kr. e. 1. szd.-ra jellemzőek. A Dávid trónját bitorló, Istentől elrugaszkodott zsidó vezetők nyilvánvalóan a HASMONEUSOK, az őket felváltó pogány uralkodó pedig Pompeius, aki Kr. e. 63-ban hódította meg először Palesztinát. A »bűnösök«: a Hasmoneus-párti SZADDUCEUSOK, a »kegyesek«: a velük szemben álló FARIZEUSok. »Salamon zsoltárai« az utóbbiak körében keletkezhettek Kr. e. 63 körül, valószínűleg héber vagy arám nyelven. (A ránk maradt görög és szír szövegváltozatok szemmel láthatóan csak fordítások.) Ezek az énekek híven tükrözik azt a farizeusi életszemléletet, amellyel Jézusnak oly sok vitája volt.
HI
