Szomjúság
Szomjúság H. cámáh, g. dipszosz. A forró K-i tájakon a szomjúság enyhítése annyira elemi életszükséglet, hogy még az ellenséget is megilleti. Nem véletlen tehát, hogy a zsidó kegyesség és a keresztyén szeretetgyakorlat etikai előírásai is nyomatékosan hangsúlyozzák (pl. Péld 25,21; Mt 25,35; Róm 12,20). Ennek megfelelően a szomjúságot nem enyhítők nem számíthatnak sem ebben, sem pedig az eljövendő világban irgalomra (Ézs 5,13; 65,13; Hós 2,3; Lk 16,24).
A fogalom képes értelemben is használatos. Gyakran ezzel fejezik ki az Isten segítsége utáni vágyat. Izráel pusztai vándorlásához kapcsolódóan (amikor a kiszikkadt földön Isten tudott csak népének vizet adni) az üdvösség utáni igaz vágyakozást fejezi ki (5Móz 8,15; Neh 9,15.20; Zsolt 42,2k; 63,2; 143,6; Ézs 48,21; Mt 5,6; Jn 7,37; Jel 22,17). Isten vizet árusító K-i kereskedők módjára hívja más vizek után szaladgáló népét: »Ti szomjazók... jöjjetek vízért!«. Ő ingyen akarja adni övéinek az élet vizét (Ézs 55,1). Hasonlóképpen hirdeti Jézus: »Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék!« (Jn 7,37). A szomjúság eszkhatológiai jelentőséget kap a prófétai igehirdetésben (Ézs 41,18; 43,20; 44,3; 49,10; 55,1; Ám 8,11; Jn 4,13k; Jel 21,6). (Ld. még VÍZ)
