Szótériológia

Full text search

Szótériológia G. kifejezés, a szótér = szabadító, megváltó, üdvözítő és a logia = beszéd összetételéből származik. A megváltásról szóló keresztyén tanítás neve a teológiában. A szótériológia tulajdonképpen krisztológia, hiszen Jézus Krisztus személye és váltságműve elválaszthatatlan egymástól. Az ÚSZ középponti üzenete az, hogy Isten Jézus Krisztusban üdvösséget szerzett minden embernek. A Jézus Krisztus személyére vonatkoztatott kifejezések (próféta, Isten szolgája, főpap, Ige, Úr, megváltó, Isten Fia) mind arra a funkcióra utalnak, amellyel a váltság munkáját elvégezte. Amegváltás indítéka Isten kegyelme. Ez a kegyelem az ÚSZ szerint csak ingyenes, kiérdemelhetetlen lehet. Pál a Róm 3,24-ben a kegyelem (khárisz) szinonimájaként használja az »ingyen« (dóreán) szót. A dóreán h. megfelelője chinnam ugyanabból a gyökből származik, mint a khárisz h. megfelelője (chen). A kegyelmet az ÓSZ szerint is érdem nélkül nyeri el az ember (Hós 2,25). Pál szerint a kegyelem az emberi teljesítmény ellentéte (Róm 11,6). Krisztusért adatik, és csak hit által fogadható el.
Az ÚSZ Isten kegyelmes, üdvözítő eselekedetét az alábbi fogalmakkal írja körül: Isten országa, vagy a mennyek országa (baszileia tou theou, b. tón ouranón), igazság, valóság (alétheia), világosság (fósz), dicsőség (doxa), élet (dzóé), erő, hatalom (dünamisz), békesség (eiréné), szövetség (diathéké), fiúvá fogadás (hüiotheszia), megigazítani, megigazulás (dikaioun, dikaioszüné), öröm (khara), Krisztusban lenni (en Khrisztó einai), nyugalom, nyugvóhely (katapauszisz).
Az üdvtörténeti szótériológia mellett (pl. Lukács evangéliuma) megtalálható az ÚSZ-ben az az üdvösségértelmezés is, amely a hangsúlyt az üdvösség egzisztenciális és punktuális jellegére teszi (pl. János evangéliuma).
Az ÚSZ-i szótériológiában a Szentlélek eszkhatológikus ajándékának jut az a fontos szerep, hogy az eszkhatont és az üdvösséget jelenvalóvá tegye (Jn 3,5; 6,63; 7,38; Jn 14-16; ApCsel 2,17kk; Róm 8,23; 1Kor 12-14; 2Kor 1,22; 5,5).
A szótériológián belül az alábbi kérdések tematizálására kerül sor: 1. Hogyan viszonyul egymáshoz Isten kegyelme és igazsága (ítélet és kegyelem, evangélium és törvény). 2. Csak az egyénnek érvényes-e a kegyelem, vagy részesedik benne a teremtett világ is (individuális és kozmikus kegyelem). 3. A kegyelem és a predestináció egymáshoz való viszonya. 4. Isten kegyelme és az ember szabadsága (szabad akarata). 5. Ingyen kegyelem és az ember megjutalmazása. 6. Hit és cselekedetek. 7. A megigazítás forenzikus és effektív értelmezése. 8. A Szentlélek szerepe a megigazításban, Isten kegyelmének megtapasztalásában.
A B szerint az embernek az üdvösség egyedül kegyelemből (sola gratia), egyedül hit által (sola fide) és egyedül Krisztus által (solo Christo) adatik. Ennek elfogadására a Szentlélek teszi képessé az embert. Az egyes hívő ember a gyülekezet tagjaként nem a világtól függetlenül részesedik az üdvösségben, hanem a teremtett világgal együtt. Az üdvbizonyosság Isten eleve elrendelésén, valamint azon a meggyőződésen alapul, hogy Isten egyedül munkálja az üdvösséget. Ugyanakkor azonban Isten kegyelme nem az ember személyiségének kikapcsolásával fejti ki működését, mert Isten a maga kegyelmes aláhajlásában, emberré tételében elszakíthatatlan kapcsolatot teremt maga és a teremtmény ember között. A kegyelem nem kényszer, hanem ajándék, amelyet az ember a hit igenlésével fogad el. Egyedül hit által van üdvösség, az üdvözítő hit azonban soha nem cselekedet nélkül van jelen az emberben. A hitből cselekedetek fakadnak. A hitből fakadó cselekedeteknek van jutalmuk Istentől, ez azonban nem az emberi teljesítmény alapján adatik, hanem a kegyelem jutalma. A megigazítás nem az egyetlen szótériológiai kifejezés ugyan az ÚSZ-ben, mégis a legteljesebben fejezi ki az üdvösség lényegét. A megigazítás egyszerre igaznak nyilvánítás és igazzá tétel, azaz az Isten és az ember közötti helyes kapcsolat megteremtése. Egyszeri cselekmény és folyamat egyszerre. A megigazult ember járhatja a megszentelődés útját. A Szentlélek jeleníti meg Krisztust mint az üdvösség szerzőjét és az üdvösség tartalmát. Általa részesedik a hívő ember Krisztusban, s minden jótéteményében.
BG

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť