Publius Horatius

Full text search

Publius Horatius – római vitéz, aki két ikertestvérével együtt sorsdöntő hármas párviadalra vállalkozott az ellenséges albai seregből való három ikerfivér, a Curiatiusok ellen. Az utóbbiak a viadalban hamarosan nagy előnyre tettek szert, kettőt megöltek a Horatiusok közül, csak ~ maradt életben, ám ő sértetlenül, míg a három Curiatius addigra súlyos sebeket kapott. ~ ekkor menekülést színlelt, az üldöző Curiatiusokat így sikerült egyenkénti viadalra kényszerítenie, s könnyedén leterítette őket. A királyok előzetes megállapodása szerint ezzel megszerezte az uralmat Rómának Alba Longa felett. A diadalmas hazatérés alkalmával húgával találkozott, aki hangos sírással gyászolta a legyőzött ellenfelek egyikét, Attus Curiatiust, mert az vőlegénye volt. ~ haragjában ledöfte a lányt; a király által kinevezett bíróság ezért halálra ítélte. Az agg Horatius a római néphez fellebbezett fia érdekében, s így ~ érdemére tekintettel kegyelmet kapott, csak jelképesen kellett megalázkodnia. – A történetet Livius műve örökítette meg.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť