Venus
Venus – a szerelem istennője a rómaiaknál, a görög Aphrodité megfelelője a Venus és Adonis című elbeszélő költeményben. Halálosan beleszeretett a szép ifjú Adonisba, és vele járt vadászni; Mars, a hadak istene féltékenységből vadkan alakját vette fel, és egy vadászat alkalmával megölte ifjú vetélytársát. A halott ~ az alvilágban Proserpina kedvese lett; Venus könyörgésére utóbb Jupiter engedélyezte, hogy az ifjú az év felét a föld színén, első kedvese mellett tölthesse. – Az ókorban is többször feldolgozott témát Shakespeare Ovidius nyomán írta meg, s költeménye csupán a szerelmes istennő reménytelen esdeklését és a végzetes vadászatot öleli fel a hosszú történetből. A tehetetlen vágytól gyötört, érett és tapaszalt asszony ékes szavakkal és erőszakos dédelgetéssel igyekszik megtörni a szűzies ifjú ellenállását, de csak egyre riadtabb viszolygást kelt a szemérmes sihederben, s szándéka ellenére valósággal belehajszolja a végzetes vadkanvadászatba. A tapasztalt asszony és a riadt kamasz konfliktusa Shakespeare leleménye, nem szerepel az ókori forrásokban, bár hasonlóra van példa (pl. Salmacis nimfa és Hermaphroditus vagy Echo és Narcissus). A tragikus végkifejlet ellenére a költemény hangvétele, az istennő és az ifjú replikáinak túlhajtottsága itt-ott a szerző vígjátékait juttatja eszünkbe.
