Banó István
Banó István (Kaposszekcső, 1918. jan. 14. – Bp., 1987. márc. 4.): folklórkutató, pedagógus, a néprajztudomány kandidátusa (1985). Az Eötvös Kollégium tagjaként m.–latin (1941), majd orosz szakos (1953) középisk. tanári oklevelet szerzett. Bölcsészdoktor a néprajz, magyar irodalomtörténet és nyelvészet tárgyköréből (1943). „Népdalszövegeink folklóresztétikai jellemzői” c. disszertációjával nyerte el a kandidátusi fokozatot. Gimn. tanár Zentán (1941–45), ahol folklórgyűjtéseket is végzett. A Néprajzi Múz. Ethnológiai Adattárának vezetője (1945–49). Középisk. tanár, ill. szakfelügyelő Bp.-en (1949-től), az Oktatásügyi Min.-ban osztályvezető (1951-től), tanszékvezető főisk. tanár a Központi Pedagógus Továbbképző Intézetben (1953-tól), majd az Orsz. Pedagógiai Intézet idegen nyelvű tanszékének vezetoje, főmunkatársa nyugdíjazásáig, 1978-ig. Több pedagógiai módszertani munkát és tankönyvet írt. Közel három évtizeden át foglalkozott Berze Nagy János népköltési hagyatékával. A folklóron belül a népmesével, népdallal, népszokásokkal, népi írásbeliséggel foglalkozott. Legtöbb tanulmánya az Ethnographiában és a pécsi Janus Pannonius Múz. Évkönyvében jelent meg. – F. m. Baranyai magyar népmesék (Új Magyar Népköltési Gyűjtemény II. Bp., 1941); Megfújom sípomat erdő derekában... Válogatás a régi és a mai magyar népköltészetből (Bp., 1985); Latin nyelvkönyv (tankönyv Nagy Ferenccel és Waczulik Margittal, Bp. 1987); Este, Éjfél, Hajnal -Baranyai népmesék (Bp., 1988).
