Erzsébet

Full text search

Erzsébet (13391387. jan.): királyné. Kotromanics István és Erzsébet kujáviai hercegnő leánya. 1353. jún. 20-án Nagy Lajos kir.-hoz ment férhez, házasságukból 3 leány: Katalin, Mária és Hedvig született. I. Lajos halála után jutott nagyobb szerephez, amikor leánya nevében az id. Garai Miklós tanácsa szerint kormányzott. A lengyel kérdés megoldására, valamint Mária és Zsigmond eljegyzésének felbontására és a Mária és Lajos orleans-i hg. közti házasság megkötésére irányuló kísérlete sikertelen maradt. A Garai-párt ellen kitört első zavargásokat leányával, Máriával személyesen tett látogatása még lecsillapította, de Kis Károly meghívását, majd koronázását (1385. dec. 31.) nem akadályozhatta meg. 1386. febr.-ban azonban sikerült Kis Károlyt megöletnie, s az ezt követőleg kitört lázadást újra személyes megjelenésével akarta lecsillapítani. A lázadók Gara vára közelében megtámadták, kísérőit megölték vagy elfogták, ~et pedig leányával együtt előbb Gormnec, majd Kruppa várában őrizték. A felkelés katonai veresége után Novigrádba vitték és ott megfojtották. Zárában a Szt. Chrisogon-templomban temették el.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť