Fodor József
Fodor József (Nagyilonda, 1898. ápr. 22. – Bp., 1973. okt. 7.): költő, Baumgarten-díjas (1943), Kossuth-díjas (1957). Tordán érettségizett. 1916-ban frontszolgálatra vonult be. 1919-ben a Vörös Hadsereg katonája lett. Néhány évig alkalmi munkából élt, 1923-ban közölte első verseit Mikes Lajos Az Estben. 1923-tól az Est-lapok irodalmi rovatánál segédszerk. Irodalmi emlékeiről, fiatal társaival közösen vívott harcairól érdekes képet rajzolt emlékezéseiben. 1927-ben adta ki Lihegő erdők c. kötetét, melyről Fenyő László írt 1928-ban elismeréssel a Nyugatban. 1928-tól a Nyugatban is rendszeresen jelentek meg versei. 1929–1931 között az Est-lapok berlini tudósítója volt. 1931-ben hazatért, s állás nélkül maradt. Költeményeit ekkor már szinte valamennyi folyóirat és a Népszava is rendszeresen közölte. Baumgarten jutalomban részesült (1934). 1937-től az Athenaeum könyvkiadó lektora volt. A fasizmus előretörése idején harcos, bátor publicisztikai írásaira nemcsak a haladó gondolat képviselői figyeltek, hanem a cenzúra is. Ekkor megjelent versesköteteiben tragikus látomásait fejezi ki különös, egyéni, profétikus nyelven. 1942-ben jelentek meg összes versei. A háború alatt kapcsolatot talált az illegális kommunista mozgalommal. 1945 után 1947-ig az Athenaeumnál dolgozott. A lap megszűnéséig, 1949-ig az Új Idők szerk.-je és a Világ publicistája, az Irodalmi Tanács tagja. Megjelent a Mérlegen (Bp., 1945) c. verseskötete, mely javarészt 1943-ban és 1944-ben született antifasiszta verseit tartalmazta. 1949 után néhány évre elhallgatott. Az 1957-ben újraszerveződő irodalmi életnek egyik leglelkesebb szervezője, az Irodalmi Tanács és az Élet és Irodalom szerkesztő bizottsági tagja, majd a Látóhatár egyik szerk.-je volt (1958). Műfordítói munkája során Shakespeare, Dickens, Goethe, Maupassant műveit tolmácsolta magyarul. Költészetét egyre inkább áthatotta a számvetés igénye. Utolsó köteteiben gyakran szólt versben is, prózában is emlékeiről, pályatársaihoz fűződő kapcsolatáról. A Magyar Írók Szövetsége költői szakosztályának elnöke volt. – F. m. Jelenések évei (válogatott versek, 1922-49. Bevezette: Vajda Endre, Bp., 1957); Idők útján (versek, Bp., 1958); A történelem sodrában (válogatott cikkek, Bp. 1961); Emberség tanúja (versek, Bp., 1962); Emlékek a hőskorszakból (visszaemlékezések, Bp., 1964); Magam nyomában (versek, Bp., 1965); Teremtő nyugtalanság (versek, Bp., 1968); Emberek és állomások (visszaemlékezések, Bp., 1969); Nagy szelekben (versek, Bp., 1971); Felkavart világ (visszaemlékezések, Bp., 1972); Egy költészet története (esszék, utószó: Sikó Zsuzsa, Bp., 1975); Tarts még ragyogás (válogatott versek, vál. Antal Gábor, Bp., 1978). – Irod. Antal Gábor: F. J. alkotásai és vallomásai tükrében (Arcok és vallomások, Bp., 1976); Vas István: F. J. Utóhang (Nyugat, 1936); Somlyó György: A költészet évadai (Bp., 1963); Rónay György: Olvasás közben (Bp., 1971); Goda Gábor: F. J. emlékére (Nagyvilág, 1973. 12. sz.); Barabás Tibor: F. J. emlékére (Kritika, 1974. 1. sz.); Salamon László: F. J. emléke (Korunk, 1978. 8. sz.); Jovanovics Miklós: Hivatása a bátorság volt (Élet és Irod., 1978. 16. sz.); Kispéter András: Széljegyzetek F. J. lírájához (Irod. tört., 1979. 2. sz.); Garai Gábor: Búcsú F. J.-től (A viszályokon át, Bp., 1979). – Szi. Jankovich Ferenc: Eh, mi végre…? (vers, Csillagfényben, Bp., 1970).
