Garai Miklós

Full text search

Garai Miklós (?? 1386. júl. 25.): nádor, a ~ család későbbi hatalmának megalapozója, ~ Miklós (1366–1434) és ~ János apja. Pályája kezdetén mint macsói bán (1359–75) fokozatosan növelte hatalmát. Lázár szerb fejedelem leányát fiához adva feleségül, Lázárral szövetséget kötött. Mint a délvidék leghatalmasabb és leggazdagabb főura, az udvarba került, ahol Erzsébet királynéra (I. Lajos feleségére) gyakorolt befolyása egyre nőtt. 1375-ben nádor lett, s 1376–77-ben egyidejűleg pozsonyi ispán is volt. 1376-ban sikerült a Lackfiakat és Czudarokat eltávolítania. 1379-ben részt vett a velencei hadjáratban és az azt lezáró béketárgyalás követségében (1381). Lajos kir. halála után szinte teljhatalomra tett szert. Ennek Kis Károly vetett véget, akinek meggyilkolásában vezető szerepe volt. Újra uralomra jutott, ezúttal azonban Zsigmond fellépése távolította el. A délvidéki lázadás lecsendesítésére menő királynőt és Erzsébet királynét kísérte, amikor kocsijukat a lázadók Gara közelében megtámadták, a szívósan védekező ~t megölték, lefejezték és a fejét Kis Károly özvegyének küldték el. – Irod. Wertner Mór: A Garaiak (Századok, 1897. 10. sz.).

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť