Halasy-Nagy József

Full text search

Halasy-Nagy József (Ercsi, 1885. máj. 2.Hajdúszoboszló, 1976. máj. 6.): filozófus, egyetemi tanár. A bp.-i tudományegy.-en 1906-ban latin-görög szakos középisk. tanári oklevelet, 1907-ben bölcsészettudományi doktorátust szerzett. Pályáját a kiskunhalasi főgimn.-ban kezdte, 1908-tól r. tanár. Ebben az időben jelentek meg irodalommal foglalkozó első írásai az Irodalomtörténeti Közleményekben. Alexander Bernát megbízásából fordította, magyarázó tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátta Pascal Gondolatok c. művét (Bp., 1912). Taine-nel is foglalkozott. 1916-ban a bp.-i egy.-en filozófiából egy.-i magántanári képesítést nyert (A francia filozófia története az újkorban). 1919–21-ben az Erzsébet Nőisk. polgári isk. tanárképzőjének tanára. 1921-től a pécsi egy. tanára, 1923–24-ben az egy. rektora volt. 1940-től a szegedi egy. filozófiai tanszékén egy.-i tanár, 1941–42-ben a bölcsészettudományi kar dékánja. 1942-ben a szegedi egy. megválasztotta felsőházi képviselőjének. Az egy.-en 1948-ig, nyugdíjazásáig tanított. Tagja volt az Athenaeum és a pécsi Pannonia szerkesztő bizottságának. Filozófiai álláspontja magában foglalja a különböző irányzatokat a pozitivizmustól a neokantianizmusig. Az erkölcsi érték fogalmát az idealista világnézet alapján értelmezte. – F. m. A filozófia története (Bp., 1921, 1927); Taine (Bp., 1922); Az ethika alapvonalai (Bp., 1925); A modern gondolkodás (Bp., 1927); A filozófia kis tükre (Bp., 1933, 1937); Az antik filozófia (Bp., 1934); Aristoteles metafizikája (Bp., 1936); Korunk szelleme (Bp., 1937); Ember és világ (Bp., 1940); Történeti bevezetés a filozófiába (Bp., 1942); A politikai tudományok kezdetei (Bp., 1942); Az ember lelki élete (Bp., 1943); A filozófia (Bp., 1944). – Irod. Sándor Pál: A magyar filozófia története, 1900-1945 (Bp., 1973); Hanák Tibor: Az elfelejtett reneszánsz (Bern, 1981.).

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť