Retezár Árpád(Bécs, 1895. ápr. 4. – Veszprém, 1974. máj. 25.): vegyészmérnök, egyetemi tanár. A bp.-i műegy.-en vegyészmérnöki oklevelet szerzett. 1922-ben a kémiai technológiai tanszéken tanársegéd. 1931-ben a dorogi szén- és kátrányfeldolgozó üzemben dolgozott, majd 1932-ben az újonnan létesült Péti Nitrogén Művekhez került, majd az üzemi kutatólaboratórium vezetője, később műszaki vezérig.-h. A II. világháború után a Tőzegkutató Intézetben, később a veszprémi Nehézvegyipari Kutatóintézetben dolgozott. 1954-től a veszprémi vegyipari egy. ásványolaj- és széntechnológiai tanszékén adjunktus, 1957-től tanszékvezető docens. 1960-ban nyugalomba vonult. Kutatómunkáját a budapesti műegyetemen Varga József mellett a kőszénkátrányok hidrogénezésével kezdte. Közreműködött mint Varga munkatársa a bauxit-cementgyártás kidolgozásában. Foglalkozott a nitrogénipar vizsgálati módszereinek kérdéseivel, barnaszenek humin-anyagtartalmának szerkezet felderítésével. Módszert dolgozott ki alkoholból katalitikus úton történő etiléngyártásra. Több szabadalmazott eljárást dolgozott ki. – F. m. Gáz- és folyékony halmazállapotú szénhidrogénekből való városi és szintézis gázelegy előállításának elméleti és gyakorlati kérdései (Bp., 1962). – Irod. Egyetemünk (Veszprémi Vegyipari Egyetem Lapja, 1974. jún. 15.).
Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?
Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?
Vyhľadávajte v desiatkach miliónov novín, denníkov a týždenníkov, športových časopisov a časopisov pre ženy!