Scherf Emil
Scherf Emil (Trento, 1883. jún. 4. – Bp., 1967. júl. 14.): vegyészmérnök, hidrogeológus, a föld- és ásványtani tudományok kandidátusa (1952). 1911-ben a bp.-i műegy.-en vegyészmérnöki oklevelet szerzett, majd ugyanott az agrokémiai tanszéken dolgozott az I. világháború kitöréséig. A háború után mint a M. Áll. Földtani Intézet munkatársa agrogeológiai térképezést végzett. 1925-ben a bp.-i tudományegy.-en földtanból, kémiából és őslénytanból doktorált, majd Rockefeller-ösztöndíjjal két évet Zürichben töltött G. Wiegner talajkémiai tanszékén. Foglalkozott a magyar medence negyedkori földtani történetével. 1939-től a kárpáti duzzasztógátak műszaki geológusa. Kitűnő talajvegyész, az Alföld fáradhatatlan kutatója. 1944-ig nyugdíjazásáig főgeológus, ettől kezdve haláláig szakértőként működött különféle nyersanyagkutatási programokban. Publikációinak száma 32, ugyanennyi kéziratos jelentése van a Földtani Intézet adattárában. – F. m. Hévforrások okozta kőzetelváltozások a Buda-Pilisi hegységben (Hidrológiai Közlöny, 1922); A Szabolcs rnegyei sósvizek geológiai, hidrológiai és chemicai viszonyai (Jelentés a Jövedéki Mélykutatás 1947–48. évi munkálatairól, 1948). – Irod. Erdélyi M.: Dr. Sch. E. (Hidrológiai Közl., 1968); Székyné Fux Vilma: Dr. Sch. E. emlékezete (Földtani Közl., 1969).
