Schmitt Jenő Henrik
Schmitt Jenő Henrik (Znaim, Morvao., 1851. nov. 5. – Schmargendorf (Berlin mellett), 1916. szept. 14.): filozófus. Tanulmányait a bp.-i és a berlini egyen végezte, 1888-ban Bp.-en bölcsészdoktorrá avatták. 1890-től az igazságügymin.-ban könyvtárőr, állásáról azonban 1896-ban lemondott, hogy írói szabadságát biztosítsa. Élete utolsó éveit Berlin mellett töltötte. Kezdetben Hegel követője volt, később kialakította az újgnoszticizmusnak nevezett gondolatrendszerét, amelyben keleti teozófiai tanok, anarchista eszmék, Tolsztoj és Nietzsche gondolatai keveredtek. 1888-ban a berlini filozófiai társaság által kitüntetett munkájával (Das Geheimnis der Hegel’schen Dialektik ) vonta magára a figyelmet. Anarchista tanait könyveiben, valamint 1900-ig megjelenő lapjaiban (Állam nélkül, Erőszaknélküliség, Ohne Staat) és élőszóval, főleg az alföldi parasztság körében hirdette, hatással volt a munkásmozgalomra. Lapjainak Tolsztoj is munkatársa volt. Anarchizmusa miatt több ízben perbe fogták, de felmentették. Filozófiai irányzata a század elején fellépő írók egy részére (így Juhász Gyulára is) hatással volt. Lipcsében szerk. a Die Religion des Geistes három évfolyamát. – F. m. Friedrich Nietzsche an der Grenze zweier Weltalter (Leipzig, 1900); Graf Leo Tolstoy und seine Bedeutung für unsere Kultur (Leipzig, 1901); Die Gnosis (I – II., Leipzig – Jena, 1903 – 1907); Die Kritik der Philosophie von Standpunkte der Erkenntnis (Leipzig, 1907).
