Sőni Pál
Sőni Pál (Nagyvárad, 1917. jan. 21. – Kolozsvár, 1981. okt. 14.): romániai magyar irodalomtörténész, kritikus, író. Tanulmányait Nagyváradon, Csernovicban és Kolozsváron végezte. Az Erdélyi Helikonban tűnt fel elbeszéléseivel. A II. világháború végén a fasiszták elhurcolták. Hazatérve újságíró; 1947-1953 között az Előre szerkesztőségében dolgozott, 1954-1956 között az Utunk főszerk.-je, majd az Irodalmi Könyvkiadó szerk.-je. 1957-től a kolozsvári egy. m. tanszékének tanára. Tanulmányai Irodalmi bírálatok (Bukarest, 1955), Művek vonzása (Bukarest, 1967) és Írói arcélek (Bukarest, 1981) c. köteteiben jelentek meg. 1969-ben egy.-i tankönyvként adta közre A romániai magyar irodalom történetét. Avantgarde sugárzás (Bukarest, 1973) c. művében az erdélyi m. avantgárd irodalom múltját dolgozta fel, Nagy István (Bukarest, 1977) c. munkája életrajzi monográfia. Regényei Póz és mosoly (Bukarest, 1969), Andriska halála (Kolozsvár, 1973) és Az utolsókör (Kolozsvár, 1979), elbeszélései Verébnyomok (Bukarest, 1969) és Nyitott udvar (karcolatok, novellák, Bukarest, 1980) címmel jelentek meg. Elbeszélő művészetére az avantgárd irodalmi hagyományok hatottak. – Irod. Kántor Lajos: Igény és irodalomtörténet (Korunk, 1970); Cs. Gyimesi Éva: Avantgarde sugárzás – avantgarde szemlélet (Utunk, 1973. 49. sz.); Kozma Dezső: S. P. hatvan éves (Igaz Szó, 1977); Nekrológok: Bodor Pál (A Hét, 1981. 43. sz.); Fodor Sándor (Igaz Szó, 1981. 11. sz.); Láng Gusztáv (Utunk, 1981. 43. sz.); Szigeti József (Nyelv- és Irod. tudományi Közl., Kolozsvár, 1982. 1-2. sz.).
